Pesszimisták a magyarok – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A makrogazdaság állapotát és saját anyagi helyzetüket is a magyarok értékelik a legkevésbé pozitívan a négy visegrádi ország lakosai közül – derül ki a Tárki friss kutatásából. Távolabbra tekintve némileg bizakodóbbnak számítunk, de optimizmusunk gyengül. Az InfoTandem heti infografikája.


A visegrádi négyek polgárai közül egyedül a lengyelek látják többé-kevésbé pozitívan országuk gazdasági helyzetét. Ők sem különösebben vidámak ettől: 2012 nyarán kevesebb, mint egynegyedük nyilatkozott úgy, hogy jó, vagy éppenséggel nagyon jó lenne náluk a helyzet. Ez azonban így is lényegesen magasabb, mint a csehek és a szlovákok 6 százalékos értéke, a magyarokról nem is beszélve. Nálunk ugyanis lényegében senki nem vélekedett így az ezerfőnyi – reprezentatív mintát alkotó – megkérdezettből. A Közép-Európai Véleménykutató Intézetek Csoportja (Central European Opinion Research Group – CEORG) kutatási együttműködésében 2004 óta zajlik ez a rendszeresen frissített kutatás, amelyben a magyar oldalt a Tárki képviseli. Figyelemreméltó, hogy régiós utolsó helyünk lényegében a felméréssorozat kezdete óta stabil.

Árnyaltabb a kép, ha a saját anyagi helyzetükről kérdezik az embereket. E tekintetben a lengyelek még elégedettebbek, a csehek viszont itt – a maguk 44 százalékával – beelőzik északi szomszédjukat. A makrogazdasági szituáció értékeléséhez képest a magyarok is elégedettebbek valamelyest, de a helyzetüket minimum jónak gondolok aránya így is egyszámjegyű marad, s ezzel változatlanul sereghajtónak számítunk.

Érdekes képet mutatnak a várakozások, ahol valamelyest kiegyenlítődik a mezőny. Csehországban és Szlovákiában nem igazán látnak változásra utaló jeleket országos szinten, Lengyelországban viszont egy éves időtávon egyértelműen borúlátóbb a lakosság: 14–15 százalék számít csak arra, hogy jövő nyáron jónak vagy nagyon jónak gondolja majd országa, illetve saját háztartása anyagi helyzetét. Ami Magyarországot illeti, egyéni szinten nem látszik előrelépés, ám a gazdaságot illetően még nem halt el végleg a remény – a lakosság 13 százaléka abban bizakodik, hogy jóra fordulhat az ország sora. Igaz, a trend kedvezőtlen: 2010 elején még 20 százalék nyilatkozott ugyanígy, s az érték azóta folyamatosan romlik.

Korábbi infografikáink:

A jobb szállodák népszerűbbek

Alig keresnek kevesebbet a nők

Mély gödörben a lakásépítés


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).