Romló likviditástól tartanak a kis cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kisvállalkozások 37 százaléka számít arra, hogy likviditási helyzete a következő időszakban romlani fog, ráadásul a valóságosnál lényegesen rosszabbnak ítélik külső forráshoz jutási lehetőségeiket az OTP Ingatlanlízing frissen közzétett kutatása szerint.


A közlemény szerint a félezer cég megkérdezésével, az OTP Ingatlanlízing által készített kutatás szerint a külső finanszírozás bevonásával szemben ennek ellenére is sok cég táplál ellenérzést, jellemzően alaptalan aggodalmak miatt.

„A kisvállalkozások egyrészt úgy gondolják, hogy nem kapnának finanszírozást, másrészt pedig abban a tévhitben élnek, hogy túl sok adminisztráció, papírmunka kíséri a külső forrás felvételét, és ezért bele sem kezdenek a folyamatba” – hívja fel a figyelmet Virág Attila, az OTP Ingatlanlízing vezérigazgatója.

 

 

A kutatás ugyanakkor megállapította azt is, hogy minden tizedik, az elmúlt három évben külső finanszírozásért folyamodó kisvállalkozás legalább két sikeres igénylést tudhat a háta mögött, 18 százalékuk pedig három vagy több sikeres igényléssel büszkélkedhet.

A vezérigazgató szerint az is hűen illusztrálja a helyzetet, hogy a kutatás szerint a kisvállalkozások 17 százalékának már ma is van forgóeszközre, 15 százalékának pedig beruházásra irányuló külső finanszírozása.
Az OTP Ingatlanlízing tapasztalatai szerint a kisvállalkozások egyre inkább felfedezik az ingatlanlízinget is mint kedvező ingatlanfinanszírozási lehetőséget. Különösen a működéshez szükséges üzleti típusú kis ingatlanok – üzlethelyiség, telephely, iroda, rendelő – vásárlásánál alkalmazzák ezt a finanszírozási formát. „A kisvállalati szegmensben egyre több vállalkozás ébred rá arra, hogy milyen fontos az üzletvitelhez szükséges megfelelő ingatlan biztosítása, így a kereskedelmi célú kis ingatlanok terén a lízingkonstrukció további felfutására számítunk” – emeli ki Virág Attila.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).