Roubini: gyorsan bomolhat az euróövezet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három-hat hónapon belül ellehetetlenül Olaszország és Spanyolország piaci finanszírozása, és ezzel megkezdődik az euróövezet felbomlása, ha nem indulnak el a szükséges reformok: a fiskális unió, a bankunió és a transzferunió kialakítása – véli Nouriel Roubini.


A New York-i Egyetem pontos előrejelzéseiről világszerte ismert gazdaságtan professzora a Handelsblatt című lapnak azt mondta: a német politikusok látják az euróövezet problémáit és értik a megoldási javaslatokat, de cselekvés helyett csak az időt húzzák. Arra számítanak, hogy a következő 12 hónapot „valahogy csak kihúzzuk”, a válság pedig majd közben enyhül. „Ez a terv azonban bukásra van ítélve” – mondta Nouriel Roubini. A június végi uniós csúcs után indult piaci enyhülés nem lesz tartós, a spanyol és olasz állampapírokra nehezedő nyomás tovább emelkedik, így amit súlyos megszorításokkal megtakarítanak, azt az állampapírhozamok emelkedése miatt rögtön el is veszítik.

Fél éven belül teljesen ellehetetlenül Olaszország és Spanyolország piaci finanszírozása, Görögországban pedig megbukik a kormány. Tizenkét hónapon belül Görögország 50 százalékos valószínűséggel elhagyja az euróövezetet, a következő 3-5 évben pedig ugyancsak 50 százalékos valószínűséggel további országok követik. Ebben az esetben előfordulhat, hogy Németország például Hollandiával és Ausztriával vagy Finnországgal közösen megtartja az eurót, de az övezet így is menthetetlenül felbomlik.

2013-ban akár „a tökéletes vihar” is bekövetkezhet, vagyis előfordulhat, hogy egyszerre több gazdasági erőközpont kerül bajba, magával húzva a válságba az egész világgazdaságot. Lehet, hogy az euróövezet felbomlása mellett az Egyesült Államok is recesszióba kerül a megszorítások miatt, Kínában pedig drasztikusan lelassul a gazdasági növekedés – mondta Nouriel Roubini.

A kiút a fiskális unió megteremtése közös adósságkezeléssel, a bankunió a közös betétbiztosítási rendszerrel, valamint a recessziót csak tovább súlyosbító megszorítások felváltása a transzferunióval, a válságállamok célzott támogatásával, amelyek révén be lehetne indítani a déli periféria gazdaságát.

„A történelem ítélete világos. Ezen a szakaszon át kell esni, és amikor például Németországot egyesítette Bismarck, vagy létrehozták az Egyesült Államokat, ez meg is történt. Az egyetlen valutaunió, amelyben nem hoztak létre fiskális uniót és bankuniót, a 19. században alapított latin pénzunió volt. A francia-belga-svájci-olasz formációra ma már nem emlékszik senki, mert tíz év után összeomlott” – mondta Nouriel Roubini.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.

2024. június 14.

Májusban minden termékcsoportban nőtt az építőanyag-értékesítés volumene

Az építőanyag-piacon minden termékcsoportban nőtt az értékesítés volumene májusban, az árak azonban csökkentek, ami kedvező jel az otthonfelújítási program júniusi indulása előtt és a lakásépítési szegmens lassú, de biztos felpörgésére utal – erről Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi elnöke tájékoztatott pénteken.