Siófokon tavaly több mint 1,3 millió vendégéjszakát regisztráltak, teltházas volt a busójárás


Tavaly Siófokon több mint 1,3 millió vendégéjszakát regisztrált az önkormányzat adóhivatala, ami 20 százalékkal haladja meg a 2019-es, koronavírus-járvány előtti év eredményét, és egy százalékkal marad el a 2022-es év rekordadatától – közölte a dél-balatoni város szerdán. Teltházat hozott a busójárás a mohácsi szálláshelyeknek, a héten zárult busójárás idén is látogatók tízezreit vonzotta a Duna-parti városba, a farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvénysorozat turisztikai forgalomra gyakorolt hatását jelzi, hogy a teljes februári mohácsi forgalom több mint fele ezen a hétvégén valósult meg, a szálláshelyek bevételeik közel 60 százalékát tavaly ennek a rendezvénynek köszönhették – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken.

Siófokon tavaly több mint 1,3 millió vendégéjszakát regisztráltak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a Balaton-régióban 2023-ban 3 millió vendég 8,8 millió vendégéjszakát töltött el kereskedelmi- és magánszálláshelyeken. A vendégéjszakák száma 2 százalékkal maradt el az előző évitől, és 28 százaléka származott külföldi vendégektől. A 2022-es évhez képest 10 százalékkal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma – emlékeztetnek a közleményben.

Az üdülőrégió települései közül tavaly Siófokon volt a legtöbb, 1,3 millió vendégéjszaka, amit Hévíz (1 millió), Balatonfüred (874 ezer), Zalakaros (725 ezer) és Keszthely (301 ezer) követett. A siófoki vendégéjszakák 70 százalékát belföldiek adták, és 60 százalékuk kereskedelmi szálláshelyeken realizálódott. A legtöbb külföldi turista Németország mellett Csehországból, Szlovákiából és Lengyelországból érkezett – tették hozzá.

A közlemény kiemeli: országos összehasonlításban 2023-ban a budapesti 13,5 milliós szám után Siófokon regisztrálták a kereskedelmi szálláshelyen eltöltött legtöbb vendégéjszakát, amit Hajdúszoboszló, Hévíz és Balatonfüred követ.

A tájékoztató szerint a turizmusban elért jó eredmény annak is köszönhető, hogy Siófok színvonalas szolgáltatásokkal, színes kulturális- és gasztro kínálattal, gyermek és családi programokkal, aktív sport és szabadidős lehetőségekkel várja a vendégeit az év bármely szakában.

Teltházat hozott a busójárás a mohácsi szálláshelyeknek

Teltházat hozott a busójárás a mohácsi szálláshelyeknek, a héten zárult busójárás idén is látogatók tízezreit vonzotta a Duna-parti városba, a farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvénysorozat turisztikai forgalomra gyakorolt hatását jelzi, hogy a teljes februári mohácsi forgalom több mint fele ezen a hétvégén valósult meg, a szálláshelyek bevételeik közel 60 százalékát tavaly ennek a rendezvénynek köszönhették – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken.

A közleményben felidézik, hogy a télűző-tavaszköszöntő népszokás az UNESCO kulturális világörökség része, 2012 óta pedig a hungarikumok listájára is feliratkozott. Bár elsősorban kulturális értékként lehet rá tekinteni, turisztikai hatása is kiemelkedő, hiszen minden évben jelentős lendületet ad a város februári forgalmának.

Az idén február 8. és 13. között zajlott busójárás idején közel 84 százalékos szobakapacitás-kihasználtságot mértek a magán- és egyéb szálláshelyeken. A busójárás hétvégéje pedig egy főszezoni, augusztus 20-i hosszúhétvége vendégforgalmánál is jelentősen magasabb. Idén például a busójárás legnépszerűbb időszakában, péntektől vasárnapig a szállodák kihasználtsága jóval meghaladta a 90 százalékot – emelte ki az MTÜ.

Az eseménysorozat a tavalyinál 3 százalékkal több, mintegy ezer vendégéjszakát hozott a város szálláshelyeinek. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a legjellemzőbbek az egy, illetve három napos foglalások voltak. A szálláshelyeket, ahogy tavaly, úgy idén is túlnyomó többségükben magyarok töltötték meg, akik legtöbben Budapestről és környékéről, valamint Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád vármegyéből érkeztek. A legtöbb külföldit pedig Szlovákiából és Németországból köszönthették, míg a legtávolabbi országból fogadott turista egy egyesült államokbeli vendég volt – ismertette a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).