Spar: beruházást tervez a vállalat, nem kivonulást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Spar Magyarországnál nincs bérvita, a cég nem vonul ki Magyarországról, idei beruházási keretük meghaladja a 26 milliárd forintot – közölte a vállalat csütörtökön lapinformációkra reagálva.

A közleményben ismertették, a cégnél a legalacsonyabb alapbér 220 ezer forint, mely több mint 12 százalékkal magasabb a garantált bérminimumnál. A munkatársaknak 13. havi juttatást is biztosítanak – tették hozzá. A targoncavezetők 2018-ban pótlékok és egyéb juttatások nélkül havonta átlagosan bruttó 367 447 forintot kerestek a tájékoztatás szerint.

Kiemelték azt is, hogy saját dolgozókat foglalkoztatnak logisztikai szervezetükben, 13 ezer munkavállaló után fizetnek adót, járulékot, és idén 7,5 milliárd forintot fordítottak bérfejlesztésre.

A csütörtöki Magyar Nemzet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnökére hivatkozva azt írta, hogy miután a Spar több szakképzett dolgozójának nem a jogszabályban előírt garantált bérminimumot alkalmazta alapbérként, a vélelmezhetően több millió forintnyi elmaradt bérkifizetés, illetve a feltételezett jogszabálysértés miatti elmarasztalás következtében elhagyhatja Magyarországot az áruházlánc.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.