Száguldott a kockázatitőke


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kockázatitőke-befektetők 2021-ben 38 644 ügylet keretében 671 milliárd dollárt fektettek be világszerte, ami rekordot jelent az ügyletek számát és értékét tekintve is – közölte a KPMG.

Európában 9710 ügylet valósult meg tavaly összesen 123 milliárd dollár értékben, ami több mint kétszerese a megelőző év 54 milliárd dolláros értékének. A fintech, a zöld technológia, a kiberbiztonság és a kiszállítás területén működő vállalkozások iránt volt nagy az érdeklődés – ismertették.

Kelet-Európa üvegplafonba ütközik

A kockázatitőke-befektetők előnyben részesítik a jó referenciákkal rendelkező, korábban már befektetésben részesült cégeket; a visszatérő befektetések aránya globálisan az összes ügyleten belül 80 százalék közelébe emelkedett – jegyezték meg.

kockázatitőke

Simonyi Tamás, a KPMG szenior igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a kockázati tőkések elsősorban az Egyesült Királyságra, Németországra vagy a skandináv térségre koncentrálnak, így a kelet-európai cégek gyakran üvegplafonba ütköznek, amikor megpróbálnak forrást szerezni, hogy elérjék a világelitet.

Afrika és a Közel-Kelet feltörhet

A fenntarthatóság területe iránt érdeklődő befektetők a hangzatos ígéretek helyett a piacképes, valódi eredményekkel kecsegtető, például energiahatékonyságot, nyersanyag-megtakarítást, káros- vagy ritka anyagok kiváltását ígérő vállalkozásokat keresik – jegyezte meg.

A KPMG a kutatás alapján arra számít, hogy 2022-ben a kockázatitőke-befektetések a világ legtöbb részén nagyon jelentősek maradnak, és az olyan kevésbé fejlett piacok, mint Afrika és a Közel-Kelet is különösen növekvő figyelemre számíthatnak.

A fintech várhatóan továbbra is a legforróbb területek egyike marad, mellette a B2B szolgáltatások, az egészségügyi technológia, a kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia alkalmazása is tartja majd magát, továbbá a fenntarthatóság felé irányuló kockázatitőke-befektetések is várhatóan növekednek majd – olvasható a közleményben.

A könyvvizsgáló felmérése magyar adatokat nem tartalmaz.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

A BYD és az Ayvens együttműködik az európai elektromos átállás folyamatában

Szándéknyilatkozatot írt alá a BYD kínai elektromosjármű-gyártó és az Ayvens nemzetközi flottakezelő szolgáltató arról, hogy együttműködnek az új energiákkal hajtott személyautók és könnyű haszonjárművek terjesztésének érdekében az európai piacon – tájékoztatta a BYD PR Hungary szerdán közleményben.

2024. július 5.

KSH: 5,2 százalékkal csökkent az ipari termelés

Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 2024. májusban az export euróban számított értéke 8,8, míg az importé 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.