Szerdán kezdődik a jövő évi költségvetés vitája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A képviselők három nap alatt akár több mint 30 órában tárgyalhatnak a kormány javaslatáról.

Az ülés reggel 8 órakor kezdődik, a napirenden kizárólag a 2020-as büdzsé szerepel. A vita a pénzügyminiszter legfeljebb 40 perces nyitóbeszédével kezdődik, amelyet az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökeinek felszólalásai követnek 30-30 perces időkeretben.

A kormánypárti és az ellenzéki képviselőknek összesen 900-900 perc áll rendelkezésükre mától péntekig, hogy véleményt mondjanak a költségvetési javaslatról.

A pénzügyminiszter előterjesztése benyújtásakor úgy fogalmazott, a kabinet családbarát költségvetést terjesztett be. Varga Mihály kiemelte, jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és nőnek a biztonsági kiadások.

A tárcavezető javaslatában 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további, év végére 67 százalékra történő mérséklődésével, valamint 2,8 százalékos inflációval számol.

A kormány 2020-ban is nullszaldós költségvetést készített az állam működését tekintve.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. június 4.

Költségvetés: 4 százalékos növekedéssel és 1 százalékos hiánnyal számol a kormány

2020-as költségvetési törvényjavaslatban a kormány 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további csökkenésével – év végére 66,7 százalékra -, valamint 2,8 százalékos inflációval számol. A családok támogatására 1261 milliárddal, a nyugdíjakra 840 milliárddal több jut – ismertette Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a parlamentben, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét.