Szigorúbb lett a plázastop


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tovább nehezíti egy törvénymódosítás az áruházláncok hazai terjeszkedését: a négyszáz négyzetméter feletti üzletek esetében már olyan átalakításokhoz is szakhatósági jóváhagyás szükséges, amelyek egyébként nem lennének építésiengedély-kötelesek – számolt be a Világgazdaság.

Az augusztus 13-án kihirdetett kormányrendelet értelmében a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi ingatlanoknál már nem csupán az építés vagy az átalakítás, hanem minden nem építésiengedély-köteles változtatás, így például a felújítás is szakhatósági jóváhagyáshoz kötött lesz – írja a Világgazdaság.

Ágazati szereplők szerint az engedélyezési eljárások körének bővítése egyrészt arra irányul, hogy ezután ne lehessen a raktér egy részét eladótérré alakítani, vagy profilváltással az addigitól teljesen eltérő kereskedelmi tevékenységet folytatni. A szabályozás azoknak az áruházláncoknak is megköti a kezét, amelyek az adott helyszínen egy másik bolthálózattól vennék át az üzemeltetést.

Alighanem utóbbi lehet a leghangsúlyosabb pont, hiszen modernizációs programja részeként több lánc is vett át vetélytársától üzleteket – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.