Tájékoztatni kell a vásárlókat, ha csökken egy élelmiszer kiszerelése


A kormány új intézkedést fogadott el, így az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent – ismerteti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.

A kormány által elfogadott új intézkedés a fogyasztók körültekintőbb és tudatosabb vásárlási döntését segíti elő azzal, hogy 2024. március 1-től jogszabályban kötelezi az 1 milliárd forint feletti árbevételű élelmiszerkereskedőket arra, hogy a termék mellett elhelyezett, figyelemfelhívó tájékoztatással hívják fel a vásárlók figyelmét, hogy az általuk árusított, előrecsomagolt termékek kiszerelése a korábban megszokottakhoz képest kisebb lett – emeli ki a szaktárca.

A kiszerelés, így különösen a tömeg vagy térfogat csökkenésének viszonyítási alapja az adott termék gyártója által 2020. január 1. és 2023. július 1. között alkalmazott kiszerelés lesz. A kereskedők tájékoztatási kötelezettsége 2 hónapig áll fenn, főszabály szerint az új, csökkentett méretű termék kereskedő általi forgalmazásától kezdődően – tájékoztat az NGM.

A kereskedő tájékoztatási kötelezettségének teljesítése érdekében a gyártó, a magyarországi forgalomba hozó és beszállító köteles a kiszerelési egység csökkenésével érintett termék vonatkozásában megfelelő módon tájékoztatni a kereskedőket. A szabályok elmulasztása esetén a fogyasztóvédelmi hatóság fog eljárni – hangsúlyozzák a közleményben.

A kiszerelés-csökkenéssel érintett termékekről a fogyasztók a Nemzeti Élelmiszerlánc biztonsági Hivatalt (NÉBIH) honlapján nyilvánosan elérhető tájékoztató adatbázisból is tudakozódni tudnak majd.

A részletszabályok hamarosan megjelennek a Magyar Közlönyben. A kereskedők által kihelyezendő tájékoztatás tartalmát és formáját a nemzetgazdasági miniszter rendeletben fogja megállapítani. A szabályok kidolgozása folyamatban van, azok megjelenése február első felében várható – jelezte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).