Tavaly is súlyos veszteséggel zárt a bankszektor – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A lényeges javulás ellenére még mindig hatalmas veszteséget mutat a magyarországi bankok 2012-es összesített mérlege. Az InfoTandem heti infografikája ugyanakkor jól szemlélteti, hogy a több évi meredek zuhanás után tavaly már kifelé tartottak a vízből a pénzintézetek.


A végtörlesztéssel alaposan megterhelt 2011-es esztendőhöz képest relatíve jó évet zárt a bankszektor, ám a nullszaldó alighanem még odébb van, nem is beszélve a korábbi masszív profittömegről. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) friss kockázati jelentése szerint – előzetes, nem auditált adatok alapján – az ágazat adózott eredménye 2012-ben mínusz 161 milliárd forintot tett ki. Ez a mutató öt évvel ezelőtt épp kétszer ekkora értéket vett fel – csak éppen pozitív előjellel. Ám a mélyponton talán már túljutottunk: az egy évvel korábbi 243 milliárdos veszteség a saját tőkéhez viszonyítva még mínusz 9,6 százalékos buktának felelt meg, a tavalyi viszont már „csak” 6,3 százalékosnak. A bankok eredményessége szempontjából kulcsfontosságú a kamatbevétel. Ez 2012-ben emelkedett ugyan 67 milliárddal, elérve így 2086 milliárd forintot, de a kamatkiadás jóval gyorsabban bővült. Így a nettó kamatbevétel, azaz a kamatmarzs, csaknem 9 százalék apadás után 776 milliárd forintra mérséklődött. Ezt több tényező magyarázza – a portfolió romlásától a kamatozó állomány csökkenéséig –, ám a rövid távú okok között a PSZÁF elemzése szerint mindenképp kiemelendő a 2012 augusztusában indult alapkamat-csökkentési hullám. A jegybanki betéteken elért bevételt azonnal visszavető kamatvágásokat a betéti kamatok csak késve tudták követni, így a forrásköltségek tovább maradtak magasan. Összességében az átlagos forrásköltség emelkedése 13,5 százalékkal növelte a kamatkiadásokat, míg az átlagos eszközhozam csak 7,5 százalékkal emelte a bevételeket; mindez a nettó kamatmarzs súlyos visszaesésében csapódott le.

A veszteségeket enyhítő egyik körülmény, hogy az ágazat működési költségei 2010-hez viszonyítva 6 százalékkal zsugorodtak. A költségmegtakarításban lényeges szerepe volt a fiókbezárásoknak és a marketingkiadások lefaragásának, de a takarékosság minden költségelemet érint valamilyen módon. A szigorú bérgazdálkodást jelzi, hogy az egy alkalmazottra jutó teljes személyi ráfordítás a 2008 végi szinten van. A szektor 2009-ben közel 10 százalékos leépítést hajtott végre, és a létszám azóta is lassan csökken.

Az összesített számokból kirajzolódó kép annyiban csalóka, hogy az egyes pénzintézetek eredményességében óriási különbségek mutatkoznak. A tavalyi szektorszintű ráfizetés 307 milliárd forintos veszteség és 146 milliárdos nyereség szaldójaként adódott. A polarizálódás erős és tartós: a nem auditált adatok alapján 2012-ben 13 bank volt veszteséges, s ebből10 már 2010 óta. Eközben a nyereséges szereplők zöme (20-ból 17) 2011-ben a végtörlesztés ellenére is profitábilis tudott maradni.

Nemzetközi összehasonlításban a magyarországi bankrendszer jövedelmezősége a régiós sáv alsó részébe tartozik. A térség legtöbb országának pénzügyi szektora komoly eredményt tudott elérni, míg Magyarország – Romániával és Szlovéniával együtt – lényegesen elmaradt tőlük.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).