GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően – közölte a hatóság pénteken.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Stagnált a magyar biztosítási piac 2013-ban a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) előzetes adatai szerint: az egyszeri díjas életbiztosításokkal korrigált díjbevétel 810,2 milliárd forintot tett ki, ami 0,7 százalékkal nőtt 2012-höz képest.
A szövetség szerdai közleménye szerint a hazai biztosító társaságokhoz befolyt díjbevétel 53,4 százaléka, 432,7 milliárd forint az élet-, 46,6 százaléka, 377,5 milliárd forint pedig a nem életbiztosítási üzletágakból származik. Ez utóbbi 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A közlemény idézi Molnos Dánielt, a MABISZ főtitkárát, aki elmondta: bár a díjbevételek évek óta tartó csökkenésének megtorpanása pozitívumként értékelhető, a biztosítási piac tartós növekedésére ugyanakkor még kevés jel utal. A gazdasági növekedés beindulásával, az általános gazdasági környezet javulásával pozitív hatásokra számíthatunk – tette hozzá.
Az életbiztosítási szerződésekre befolyt 432,7 milliárd forint ugyan magasabb, mint az előző év azonos időszakában mért érték, az igazán reális képet nyújtó korrigált díjbevétel azonban csaknem 1,5 százalékkal csökkent. Mindez arra enged következtetni, hogy az egyszeri díjas szerződésekből származó bevételek átmeneti jelleggel növekedni tudnak, ám a tartós, rendszeres díjas biztosítások bevételei elmaradnak a kívánatostól. A csökkenés üteme mérséklődött, összességében azonban így is közel 30 milliárd forinttal marad el a 2008-as, válság előtti díjszinttől – közölték.
Számviteli változások 2014 |
---|
Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak dr. Andor Ágnesnek és Tomcsányi Erzsébetnek, jöjjön el 2014. február 25-én szakmai konferenciánkra! A továbbképzésen való részvétel mérlegképes könyvelőknek, vállalkozási szakterületen, számviteli témakörben 8 kreditpontot ér. Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90. |
Reményre adhat okot a nyugdíjbiztosítások megjelenése, amelyek hatására változhat az egyszeri befizetések túlsúlyát okozó tendencia, és újra megindulhat a lakosság körében a valóban hosszú távú, tartós, nyugdíjcélú előtakarékosság.
A MABISZ adatai szerint tovább folytatódott a díjbevételek csökkenése a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) és a casco üzletágakban: a kgfb szerződésekre 82 milliárd forint folyt be a biztosítókhoz. A casco-biztosítási bevételek 2013-ban 65,6 milliárd forintról 63 milliárdra csökkentek, ami 4 százalékos visszaesésnek felel meg.
A szerződések darabszámában ugyanakkor minimális, 0,2 százalékos emelkedés mutatkozott, így 2013 végén 800 439 casco-szerződést kezeltek a biztosítók. A casco piac gyengélkedésének fő oka a szövetség szerint, hogy az új gépjármű-értékesítések felfutása továbbra is várat magára, a hazai gépjárműpark folyamatosan öregszik.
(Forrás: MTI)
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően – közölte a hatóság pénteken.
Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben, 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Adózás utáni eredménye 1,48 milliárd forint lett, 70 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest – közölte a vállalat pénteken.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!