Technológiai fejlesztés a kunhegyesi Nagykun-Hús Kft.-nél


A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatán nyert több mint 483,5 millió forint feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatás segítségével technológiai fejlesztés valósult meg a húsfeldolgozással- és értékesítéssel foglalkozó kunhegyesi Nagykun-Hús Húsipari és Kereskedelmi Kft.-nél – közölte a cég.

A közlemény szerint a beruházás eredményeként a cég olyan sertéshús alapú élelmiszer termékeket állít elő, amelyek emésztést támogató anyagok mellett gyógynövények életminőséget javító összetevőit is tartalmazzák.

A projekt során megépült egy több mint 1064 négyzetméter alapterületű üzemrész, azaz a szeletelő, csomagoló és a hozzá tartozó hűtőház épülete. Emellett a feldolgozó üzembe több berendezést is vásároltak, egybek mellett flowpack csomagolót, szalonnafűző gépet, jégpehelygyártó, daráló, fóliázó berendezést. Az új berendezésekkel hatékonyabban tudnak előállítani készterméket, illetve a termékpalettát is rugalmasabban tudják növelni a piaci igényeknek megfelelően – közölték.

A projektnek köszönhetően a vállalat várhatóan 168 munkahelyet őriz meg és 3-5 új munkahelyet teremt. A cég honlapján szereplő adatok szerint a Nagykun-Hús Kft. 1992-ben alakult, tevékenysége sertésvágás, bontás, darabolás, töltelékes húskészítmény-, sózott, pácolt, termékgyártás, valamint étkezési sertészsír gyártása, forgalmazása. Az értékesített termékek 50 százaléka készítmény, a másik 50 százaléka tőkehús. Az üzem európai uniós minősítéssel rendelkezik.

A nyilvános cégadatok szerint a Nagykun-Hús Húsipari és Kereskedelmi Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2021-ben több mint 13 milliárd 862 millió forint volt, egy évvel korábban meghaladta a 11 milliárd  936 millió forintot. A cég mintegy hatvan százalékban belföldre értékesít, exportja főként Romániába, emellett Szlovákiába, Hollandiába irányul. A társaság adózott eredménye 2021-ben csaknem 859 millió forint volt, 2020-ban pedig mintegy 747 millió forint.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

Emlékérmét bocsátott ki az MNB Neumann János tiszteletére

Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki kedden, tisztelegve a világhírű magyar matematikus előtt – tájékoztatott az MNB kedden

2023. június 6.

Értékké válik a személyes adat a vásárlók számára

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21.000 fogyasztó körében végzett nemzetközi felméréséből.