Milliárdokat hagynak veszni a pénztártagok


Milliárdokat hagynak veszni a pénztártagok, pedig kis odafigyeléssel megkaphatnák a személyi jövedelem adójukból (szja) a 150-280 ezer forintos visszatérítést – hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) közleményében a május 22-i szja-bevallási határidő közeledtére figyelmeztetve.

Kiemelték, hogy az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ennek elmulasztásával mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek, pedig ezek a pénzek az öngondoskodást szolgáló számláikat gyarapíthatnák.

Az ÖPOSZ kifejti: a NAV az adózók számára elkészítette a bevallástervezetet, amelyet az ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezők az eSZJA portálon tudnak megnézni. Az önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári tagsággal, nyugdíj-előtakarékossági számlával, vagy nyugdíjbiztosítással rendelkezőknek nemcsak a befizetendő, vagy visszaigényelhető adójukat célszerű ellenőrizniük, hanem dönteniük kell az öngondoskodást szolgáló befizetések után járó adóvisszatérítésről is – hívta fel a figyelmet a szövetség közleményében.

Az adózóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy melyik számlájukra érkezzen az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetésekre összesen járó, legfeljebb 150 ezer forint kedvezmény. A pénztári tagság mellett nyugdíjbiztosítással, illetve nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkezőknél akár a 280 ezer forintot is elérheti az szja-visszatérítés – jelezték.

Nagy Csaba, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke a közleményben ismertette: tavaly a 2021. évi szja-ból 25,1 milliárd forintot térített vissza az állam, ami jócskán elmaradt a nyugdíjpénztári befizetések után elméletben járó 27,3 milliárd, illetve az egészségpénztári befizetések után szintén elvben igénybe vehető 9,9 milliárd forint 37,2 milliárdos összegétől. Bár ez a 12 milliárd forintot meghaladó differencia a valóságban minden bizonnyal kisebb, hiszen bizonyos esetekben – például a családi adókedvezmény miatt – nem érvényesíthető a visszatérítés, mégis igen jelentős összeget hagynak veszni a pénztártagok – tette hozzá a szakember.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek

A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.

2023. június 6.

Hogyan hat a befektetésekre az új szocho adóteher?

A Magyar Közlönyben 2023. május 31-én megjelent 205/2023. (V. 31.) Kormányrendelet alapján 2023. július 1-sejétől az Szja törvény szerint kamatjövedelmet – az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelem kivételével – a 15% személyi jövedelemadó (szja) mellett 13% szociális hozzájárulási adó (szocho) is terheli a 424/2022. (X. 28.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt. A jelenlegi tervek szerint 2023. november 26-ig tart a veszélyhelyzet, de nem lehet kizárni, hogy annak időtartamát újra meghosszabbítják – írja cikkében az RSM Hungary szakértője.

2023. június 6.

Szennyezett, penészes tojás, zárjegy nélküli cigaretta, hamis LEGO – munkában a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a 47-es főúton. Az M1-esen a pénzügyőrök 1800 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy autóban, az M43-ason hamis LEGO is előkerült – közölte a hatóság kedden.