Tipikus hibák az ÚSZT pályázataiban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Új Széchenyi Terv pályázatainak első nyertesei már megvannak, és folyamatosan írják ki az újabb vállalkozásfejlesztési pályázatokat. Pályázni azonban a könnyítések ellenére sem egyszerű, a hibás pályázat pedig meghosszabbítja az elbírálási folyamatot. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség összegyűjtötte a legtipikusabb hibákat, amik kis odafigyeléssel könnyen elkerülhetők.

1. Mindig a legfrissebb pályázati csomagból kell dolgozni! A leggyakoribb hiba, hogy a pályázók a pályázati csomagnak nem a legfrissebb verzióját ismerik és használják, ezért mindig érdemes meggyőződni arról, hogy a legfrissebb útmutatóval, kitöltő programmal és mellékletmintákkal dolgoztunk, illetve a közzétett kiegészítő információkat (Közlemény, Gyakran ismételt kérdések) is figyelembe vettük a pályázat elkészítése közben.

2. A pályázat beadása előtt érdemes szakértővel konzultálni! A pályázati előírások helytelen és/vagy félreértelmezéséből, egyes kizáró okok figyelmen kívül hagyásából, a jogszabályok hiányos ismeretéből adódóan előfordulhat, hogy a pályázók az adatlapot nem megfelelően töltötték ki, vagy akár a pályázat beadására sem jogosult a pályázó. Ezért érdemes szakértő segítségét kérni, mielőtt megkezdjük az előkészítést, a pályázat elkészítését, megkímélve magunkat a felesleges anyagi terhektől is. Fontos tudni például, hogy a munkaügyi bírság kifizetésével az úgynevezett rendezetlen munkaügyi kapcsolat továbbra is fennáll, tehát pályázatot továbbra sem lehet benyújtani.

3. Be kell tartani a kitöltő program utasításait! Gyakran fordulnak elő nyomtatási hibák, melyek a kitöltő program nem megfelelő használatából, hibás kitöltéséből adódnak. Ezek legegyszerűbben a rendelkezésre álló segédanyagok helyes értelmezésével küszöbölhetők ki. Ezért mindig az utasításoknak megfelelően dolgozzunk a programban.

4. Postára adás előtt ellenőrizni kell az adathordozó tartalmát és épségét! Előfordulhat, hogy a pályázati adatlap kitöltését követően az adatlapnak a CD-re mentése közben hiba lép fel vagy az adatlapot nem az előírt módon (xdat kiterjesztésű fájlként) csatolják: ez a pályázat elutasításához vezethet, ezért a postára adást megelőzően célszerű ellenőrizni az adathordozó tartalmát és épségét.

5. Alá kell írni a pályázatot! A pályázók gyakran elfelejtik aláírni a beadott pályázatokat. Ez szintén a pályázat elutasításához vezet, ezért a postára adást megelőzően ellenőrizzük az aláírást.

6. Minden mellékletet csatolni kell, és azok legyenek érvényesek és hitelesek! A pályázatokhoz projektektől függően további dokumentumokat is csatolni kell, melyekkel kapcsolatban a Pályázati útmutató ad iránymutatásokat. A legtöbb kimaradó dokumentum természetesen hiánypótlás keretében pótlólag beadható, de ez meghosszabbítja az elbírálási határidőt. A benyújtandó mellékleteknél mindig ügyeljünk azok érvényességére és hitelességére.

7. Figyelni kell a határidők betartására! A beadási határidők, illetve a hiánypótlási időszak pontos betartásának hiánya is sokszor okozhatja egy jó projekt támogatásának elmaradását.

A Pályázatokról az Új Széchenyi Terv (www.ujszechenyiterv.gov.hu) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja (www.nfu.hu) , valamint ügyfélszolgálatai adnak részletes tájékoztatást. A vidéki infopontokon is érdemes felvilágosítást kérni.

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.