A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak díjbevétele 1164 milliárd forint volt tavaly, 12 százalékkal több az előző évinél – derül ki a szövetség gyorsjelentéséből.
A tájékoztatás szerint a növekedés üteme több mint kétszeresen haladja meg a GDP csaknem öt százalékos tavalyi bővülését.
Különösen a nem-élet üzletág díjbevételei gyarapodtak gyors ütemben, csaknem elérték a 655 milliárd forintot tavaly, ami 17 százalékkal magasabb, mint 2018-ban.
A növekedés motorját tavaly is a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) jelentette. Az eredménykimutatást korrigálja, hogy tavaly a kgfb-díjbevételi statisztikákba már beépült a 23 százalékos biztosítási adó is.
A közlemény szerint az elmúlt négy évben a nem-élet üzletág bevételei már megelőzték az életágiakat, és ez a tendencia egyre erősödik. A 2019-es díjbevételeknek az 56,2 százalékát adta a nem-életág, az egy évvel korábbi 53,8 százalék után.
Az életági díjbevételek 509,5 milliárd forintot tettek ki tavaly, ami 6,1 százalékos növekedés a megelőző évhez képest.
A Mabisznak 23 biztosító a tagja, közülük 18 magyarországi székhellyel rendelkező biztosító részvénytársaság, kettő Magyarországon bejegyzett kölcsönös biztosító egyesület és három fióktelep szervezeti formában működik. A részvénytársasági formában működő hazai biztosítók közül három nem tagja a szövetségnek.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!