Több jogot kap a fogyasztó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már csak az Országgyűlés jóváhagyására vár a fogyasztói törvény módosítása, amelynek tervezetét a kormány szerdai ülésén elfogadta, és amelynek révén a jövőben gyorsabbá válik a panaszkezelés és bővül a békéltető testületek hatásköre – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).


Az NGM közleménye rögzíti: az Országgyűlés elé kerülő javaslat bővíti a fogyasztó fogalmát, elfogadása esetén a törvényben biztosított védelem a jövőben kiterjed például a tisztán fogyasztói minőségben eljáró kisvállalkozásokra is.

A gyakorlati tapasztalatok alapján a tervezetben számos a legutóbbi átfogó módosítás során bevezetett szabály kerül kiigazításra, például a panaszkezelés és ügyfélszolgálati szabályok, a békéltető testületi eljárás, a közérdekű keresetindítás, valamint a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása terén.

A törvényjavaslat értelmében változnak a panaszkezelésre vonatkozó szabályok, így például a módosítás rögzíti, hogy a vállalkozás a megadott határidőig érdemben köteles válaszolni a fogyasztói panaszra. A vállalkozások ezért a jövőben nem élhetnének azzal a gyakran alkalmazott megoldással, hogy a panaszost érdemi válasz helyett csupán a további intézkedés megtételének szükségességéről tájékoztatják.

A tervezet tartalmazza a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek tanácsadó tevékenységét. A békéltető testület – jelenlegi tevékenysége, a fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése mellett – a javasolt módosítás alapján a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot adna a fogyasztót megillető jogokról és kötelezettségekről.

A fogyasztók elvárják a jogsértő vállalkozásokkal szembeni határozott hatósági fellépést, ugyanakkor az egyedi sérelmeik orvoslását is. Emellett igényük van arra, hogy minél egyszerűbben hozzáférjenek azokhoz az alapvető információkhoz, amelyek fogyasztói döntéseik meghozatalához, esetleges problémáik, jogvitáik rendezéséhez szükségesek. A törvényjavaslat elfogadása esetén a jövőben gyorsabbá válik a fogyasztók panaszainak kezelése, és – például a közérdekű keresetek újraszabályozása révén – hatékonyabb fellépésre nyílik lehetősége a fogyasztók érdekében eljáró civil szervezeteknek is.

Forrás: Kormány.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.