Több mint ezermilliárd forintot költöttek a magyarok tavaly online


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyarországról indított internetes kiskereskedelemben elköltött vásárlások összértéke meghaladta az 1000 milliárd forintot tavaly, ami nagyjából 13 százalékos növekedést jelent – derül ki az eNet Internetkutató és Tanácsadó Kft. 2018-as e-kiskereskedelmi elemzéséből.

Az elemzés szerint 4 év alatt több mint 2,5-szeresére nőtt a belföldi e-kiskereskedelmi piac: míg 2014-ben csupán 273 milliárd forint volt a webáruházak belföldi online nettó forgalma, 2018-ban már elérte a 669 milliárd forintot. A több mint 5000 e-kiskereskedő internetes értékesítése alapján a teljes kiskereskedelmen belül az online értékesítés aránya elérte a 7 százalékot, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Már minden 2. online vásárló külföldről is rendel – 3,1 millióan -, és tavaly az eNET becslése alapján bruttó 400-420 milliárd forintot költhettek el a magyar internetezők külföldi webáruházakban, piactereken. Mindez azt is jelenti, hogy a Magyarországról indított internetes kiskereskedelemben elköltött vásárlások összértéke kétszámjegyű növekedéssel meghaladta az 1000 milliárd forintot 2018-ban.

Arra is rámutat az elemzés, hogy a vásárlások emelkedése külföldi webáruházakból óriási kihívást jelent a magyar gazdaságnak, mivel ilyen esetekben a termékeket egy futárcég közvetítésével csak behozzák az országba, és átadják a vásárlónak.

Az eNet adatai szerint míg 2017-ben egy online vásárlás átlagos értéke 13 400 forint volt, 2018-ban elérte a 15 400 forintot. Az egy online vásárlóra jutó éves átlagos online forgalom pedig 111 ezer forintról 124 ezerre nőtt. A legnagyobb volumenben értékesített termékkategóriák élén továbbra is a számítástechnikai eszközök állnak, ezt követik fej-fej mellett a szórakoztató elektronikai eszközök és a ruházati – sportruházati termékek. A dobogó harmadik fokán pedig a lakberendezési termékek állnak – közölték.

Az eNet jelezte: a magyarországi internetes kiskereskedelem 2018-as nettó forgalma 669 milliárd forintot ért el, míg a KSH adatai szerint 524 milliárd forintot, a GKI Digital mérése szerint 425 milliárd forintot tett ki. Az eltéréseket módszertani különbségek okozhatják, többek között az egyes mérések eltérő adatfelvételi időpontjai, a kutatásokba bevont webáruházak meghatározása(azaz mely cégek kerülnek be az adatfelvételbe), a vizsgált termékkategóriák száma – írták.

A webáruházi felmérést az eNET 2019. március és május során készítette magyarországi webáruházak meghívásával. A kutatásokban nem szerepelnek az online értékesített szolgáltatások. A 2018. évi e-kiskereskedelmi forgalombecslést az eNET 2019 júniusában készítette.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

2024. május 10.

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank idén az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 239,962 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 126 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakinál – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóban. Az előző negyedévhez képest ez az eredmény 13 százalékos növekedés.