A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavalyi teljesítménye alapján változatlanul a Tesco a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon, 769,0 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal – közölte a Trade magazin kedden.
A kiskereskedelmi toplistát közreadó szaklap tájékoztatása szerint a második és a harmadik helyezett sem változott; a Coop 627,0 milliárd, a Spar 617,6 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el 2018-ban.
A gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG) piacán a rangsorban 2018-ban a negyedik lett a Lidl, – helyet cserélve a CBA-val – 549 milliárd forintos forgalommal. A CBA az ötödik helyre került 527 milliárd forintos bruttó forgalommal.
A közlemény kiemeli: az adatok alapján a tavalyi év kimagaslóan jó volt az FMCG-kereskedők számára, és a toplistán minden lánc növelni tudta bevételét az előző évhez képest.
Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin főszerkesztője a közleményben rámutatott arra, hogy a növekvő bérek jelentősen hozzájárultak az eredményekhez. Ugyanakkor a boltok száma erősen csökken, a munkaerőhiány és az egyre emelkedő munkabérek mellett sok kisbolt volt kénytelen feladni tevékenységét az elmúlt évben – tette hozzá. Tájékoztatott arról is, hogy bár ugyanaz a 11 lánc jelent meg a listában mint tavaly, közben minden korábbinál többen nyilatkoztak önbevallással.
A toplistán a Reál bruttó 416,1 milliárd forintos forgalmával ismét a hatodik helyen végzett.
Az Auchan 390,1 milliárd forintos bevétellel maradt a hetedik, a Penny Market 292,2 milliárd forinttal a nyolcadik és az Aldi 256,0 milliárddal a kilencedik.
A dm 103,4 milliárd forintos forgalmával megőrizte tizedik helyét, a Rossmann pedig 89,1 milliárddal ismét a tizenegyedik lett.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!