Több mint félmilliárd forintból bővített a békési Optigép Kft.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint félmilliárd forintos kapacitásbővítő fejlesztést hajtott végre a mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó békési székhelyű Optigép Kft. – tájékoztatott a cég ügyvezető igazgatója.

Patkós János közlése szerint a beruházás összköltsége 634,25 millió forint volt, ehhez 261,15 millió forint európai uniós támogatást nyertek el a Széchenyi 2020 programban.

A 2021 őszén kezdődött fejlesztés az idén januárban fejeződött be. Először két hegesztő robotot szereztek be, majd egy 50 kilowattos napelemrendszert telepítettek, vásároltak egy új informatikai- és marketing rendszert. Kibővítették az összeszerelő műhelyüket egy 274 négyzetméteres fedett színnel és felépítettek egy ezer négyzetméteres irodaházat is.

Az Optigép Kft. fő termékei a napraforgó- és kukorica-betakarító adapterek, amelyekből évente 400-500 darabot gyártanak. A fejlesztés révén a gyártókapacitás mintegy 10 százalékos bővülését várják – közölte az ügyvezető igazgató.

Hangsúlyozta, hogy a beruházásokkal nem állnak le, folyamatosan fejlesztik gyártmányaikat és gyártási technológiájukat. A közeljövőben tervezik egy 400-600 kilowattos napelem rendszer telepítését, 3D fémnyomtató és lézervágó gépek beszerzését.

A vállalat jelenleg 12 országba szállít, a már meglévő piacok fejlesztése mellett új piacokat is keresnek – mondta. A társaság 2022-ben 150 embert foglalkoztatott, nettó árbevétele 4,4 milliárd forint, adózott eredménye 600 millió forint volt – ismertette Patkós János.

A nyilvánosan elérhető cégadatok 2021-ben az Optigép Kft.-nél 135-en dolgoztak, a nettó árbevétel 3 milliárd forintot, az adózott eredmény 418 millió forintot tett ki.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.