Több mint ötödével nőtt a szálláshelyi forgalom év végén


Az óév utolsó napjaiban erőteljesen hajrázott a turizmus, így az előzetes várakozásokhoz képest is magasabb szinten alakult a szálláshelyek forgalma: karácsonykor 21 százalékkal, és szilveszterkor is 20 százalékkal múlták felül az előző év végi vendégéjszaka-számokat a szálláshelyek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön.

Az adataik szerint az utolsó pillanatokban is többen, főként külföldről döntöttek úgy, hogy Magyarországon köszöntik az újévet, a külföldi beutazókhoz köthető szálláshelyi forgalom szilveszterkor 27 százalékkal haladta meg a 2022-es adatokat.

Kiemelik: tavaly december 24. és 26. között 130 ezer vendég összesen 243 ezer vendégéjszakát töltött hazánkban. A nemzetközi turisták 25 százalékkal és a magyarok is 18 százalékkal több éjszakát pihentek otthonuktól távol ebben az időszakban, utóbbiak háromnegyede szállodában. Így a szálláshelyek bevételei is várakozáson felül alakultak, vidéken például 23 százalékkal tudták növelni a bevételeiket. Az év utolsó napjaiban még ennél is több, 216 ezer szilveszterező töltötte meg a szálláshelyeket, amelyek forgalma ezalatt 20 százalékkal haladta meg az előző év számait. Ezen belül a belföldi szállásforgalom 15 százalékkal, a külföldi pedig 27 százalékkal nőtt 2022-höz képest.

A karácsonyozók elsődleges célpontja a főváros volt a közlemény szerint, ahol főként olasz, görög és német turisták ünnepeltek, illetve ugyancsak olaszok, valamint németek és franciák szilvesztereztek a legtöbben. A vidéki szálláshelyeket a külföldiek közül az Ausztriából, Csehországból és Németországból érkezettek népesítették be az ünnepnapok alatt, az óévtől viszont románok, csehek és osztrákok búcsúztak legtöbben Budapesten kívül.

Arról is tájékoztattak, hogy a mobilcella adatok alapján egyértelmű utazási motivációt jelentenek a karácsonyi vásárok. A Vörösmarty tér és környéke látogatottsága például az előző évhez képest 32 százalékkal ugrott meg az ünnepi időszakban. 2023-ban a 2022-es adatokhoz viszonyítva két és félszer több brit turista érkezett azért, hogy megnézze a karácsonyi vásárokat.

Vidéken a Balaton, a Mátra-Bükk, Debrecen és térsége, valamint Bük-Sárvár volt a leglátogatottabb, karácsonykor éppúgy, mint szilveszterkor. Az ötödik legkeresettebb úti cél karácsonykor Szeged és térsége, míg az óévbúcsúztatásnál Tokaj és Nyíregyháza volt. A települések közül a fürdővárosok emelkedtek ki: Budapesten kívül Hévíz, Hajdúszoboszló, Zalakaros, Bük, Sárvár és Eger volt a legnépszerűbb – közölte az MTÜ.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 15.

A privátbanki változások a pénzügyi úri szabók digitális utódjait követelik

A hivatali időben elérhető, megszokott termékcsoportokat kínáló privátbankárok helyét az éjjel-nappal, a chaten vagy épp a social media felületein elérhető, eddig elképzelhetetlennek tűnő szakterületeken is kompetenciákat felmutatni tudó tanácsadók veszik át a vagyonkezelési piacon, ám a személyes faktor sem tűnik el, csak éppen teljesen átalakul – így vélekednek a Blochamps Capital kutatásában megkérdezett privátbanki szolgáltatók, akik az ügyfelek megtartása és megszerzése mellett egyre nagyobb kihívásnak tartják a hozzáértő szakemberek megtartását is.

2024. július 15.

Takarító robot: a magyar mérnöknőnek sikerült, ami még senkinek!

Egy innovatív takarító robot nyerte el idén az év ötletéért járó elismerést a Magyar Ipari Célgép Nagydíj átadó ünnepségén. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Gépész Szalon június végi díjátadóján a szakma legjobbjai gyűltek össze a Millennium Házában. Összesen nyolc kategóriában tüntették ki az elmúlt év legkiemelkedőbb pályamunkáit és három különdíjat osztott ki a zsűri, köztük volt Csikós Irén, aki egy vegyiüzem poros szállítópályáinak tisztítási problémájára tervezett egy innovatív takarító robotot, és a BBM csapata, akik kiemelkedő ipari célgéppel nyertek, a pályázatot mesterséges intelligencia segítségével szerkesztett zenével adták be.

2024. július 15.

Az AutoWallis kiskereskedelmi értékesítése 17,9 százalékkal nőtt az első félévben

Az AutoWallis csoport kiskereskedelmi üzletága az első félévben 17,9 százalékkal 4924 darabra emelte eladásait, a használtautó-eladások 26 százalékkal 1205 darabra nőttek, a szerviz szolgáltatásoknál a szerviz órák száma 6,1 százalékkal 96 626-ra emelkedett az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság hétfőn.