Több tonna hamis Legót foglaltak le a pénzügyőrök


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök mintegy négy tonna, több mint 1,3 millió hamisított Lego formatervezésű játékot foglaltak le és semmisítettek meg – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken.

A tájékoztatás szerint a szállítmányt Kínában adták fel egy ukrajnai lakcímmel rendelkező személynek.

A játékokkal kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy azok szellemi tulajdonjogot sértenek, így a pénzügyőrök megkeresték a Lego formatervezési minta magyarországi jogi képviseletét, aki megállapította, hogy a termékek mind hamisítványok és kérte azok megsemmisítését.

A hamis termékekkel okozott kár majdnem 20 millió forintra tehető – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Az egészségügyi szektor növekedésére számít a DLA Piper

Az egészségügyi szektor döntéshozóinak 95 százaléka a bevételek növekedésére számít 2024-re vonatkozóan, ugyanakkor olyan, más ágazatokban domináns trendek, mint az ESG és az AI egyelőre nem szerepelnek a prioritási listák élén – derül ki a DLA Piper által publikált globális riportból. A DLA Piper Hungary szakértői jogi és pénzügyi szempontból azonosították az egészségipar fejlődésének mozgatórugóit, valamint aktuális kihívásait a Life Sciences Index 2024 felmérés alapján.

2024. július 8.

Sokkal nagyobb inflációt érzékelnek a fiatalok, mint amit a KSH mér

Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.