A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Meglódult a kiskereskedelem növekedési üteme tavaly novemberben: a forgalom volumene 4,9 százalékkal nőtt 2012 novemberéhez képest a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, míg a kiigazítatlan adat 4,4 százalékos növekedést jelez az előző havi egyformán 2,5 százalékos növekedés után – jelentette az első becslés alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A naptárhatással korrigált előzetes adatok szerint az élelmiszerek értékesítése 4,5, a nem élelmiszer jellegű termékeké 4,8, az üzemanyag eladások 5,0 százalékkal haladták meg tavaly novemberben az egy évvel korábbit. Az októberi adatok rendre 1,2, 3,3, illetve 3,7 százalékos éves növekedést mutattak.
A kereskedelmi forgalom novemberi élénkülésében szerepet játszhatott az egy évvel korábbi alacsony bázis, amikor 4,2 százalékos volt az éves visszaesés a naptárhatástól megtisztított adatok szerint. A forgalom volumene így tavaly novemberben meghaladta a két évvel korábbit, amikor 1,4 százalékkal volt nagyobb a 2010. novemberinél.
ADÓMOZAIK 2014 |
---|
Értesüljön az újdonságokról a nemzetgazdasági tárca, a NAV és az OEP szakembereitől, jöjjön el 2014. január 21-22-én kétnapos szakmai konferenciánkra! Helyszín: Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont, 1097 Budapest Könyves Kálmán Krt.12-14. |
A kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben tizenkét havi szakadatlan csökkenés után tavaly áprilisban indult növekedésnek és a múlt év első tizenegy hónapjából hétben meghaladta az egy évvel korábbit.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben tavaly áprilisban kezdődött növekedés júniusban és szeptemberben megtört ugyan, de július-augusztusban és októberben is egyaránt 1,2 százalékos növekedést mutatott az egy évvel korábbival szemben. A nem élelmiszer jellegű termékek eladása májusban indult folyamatos növekedésnek a júniusi kisebb megingástól eltekintve. Az üzemanyag kereslet szintén április óta folyamatosan húzza a kiskereskedelmi forgalom növekedési mutatóját.
A KSH a novemberi kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó második becslését január 29-én teszi közzé.
(Forrás: MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!