Többfunkciós bevásárlólistával bővült az árfigyelő rendszer


Már két hónap telt el azóta, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium GFM és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szakmai együttműködésének eredményeként elindult az árfigyelő rendszer – emlékeztett pénteki közleményében a minisztérium.

Az online platform 62 élelmiszer termékcsoport esetében teszi lehetővé a fogyasztói árak átlátható módon történő összehasonlítását, amely az augusztus végén élesített újabb felhasználóbarát funkcióknak köszönhetően továbbá fokozhatja a piaci versenyt a hazai kiskereskedelmi szektorban.

A platform indulása óta a tojás ára csaknem 30 százalékkal, a spagetti ára több mint 22 százalékkal, a lisztek és zöldségek átlagára 16 százalékot meghaladó mértékben csökkent. A zöldpaprika és a fokhagyma ára mintegy 25-30 százalékkal, míg a fejes káposzta, kelkáposzta, étkezési burgonya és paradicsom közel 20 százalékkal kerül kevesebbe, mint július elején. A kenyér és a tejtermékek átlagosan több mint 8 százalékkal, a margarinok pedig közel 13 százalékkal lettek olcsóbbak az árverseny hatására. A húsok közül legnagyobb mértékben a pulykamellfilé ára csökkent, átlagosan 16 százalékkal, de a csirkeszárny is 7 százalékkal olcsóbb, mint a rendszer indulásakor volt – sorolta a GFM.

Az elmúlt egy hét során az átlagárak 33 termékkategóriában mérséklődtek tovább. Egy hét leforgása alatt legnagyobb mértékben a vöröshagyma ára csökkent, 9 százalékkal, de a banán és a zöldpaprika ára is több mint 7 százalékot mérséklődött. A húsokat tekintve a pulykamellfilé több mint 4 százalékkal volt olcsóbb, mint egy héttel korábban, illetve a spagetti, a finomliszt, a tehéntúró és a sárgarépa átlagárai is 4 százalékot meghaladóan csökkentek.

Az árak csökkenését a kormányzat által június 1-jétől elindított, illetve augusztus 1-jével kibővített kötelező akciózás is támogatta.
A látogatottsági adatok alapján az online platform továbbra is nagy népszerűségnek örvend, az indulás óta ugyanis a látogatók száma már megközelíti az 1,2 milliót. A szabadszavas keresések száma közel 595 ezret ér el, amelyek során az elmúlt héten legtöbbször a csirkemell, tej, cukor, tojás és sajt szavakra kerestek a felhasználók.

Többfunkciós, szabadon összeállítható és megosztható bevásárlólistával bővült az árfigyelő rendszer, amely a korábbinál még nagyobb segítséget nyújt a fogyasztóknak a vásárlási döntéseik meghozatalában termékkosaruk értékének napi szintű követésének lehetőségével. A legújabb funkciónak köszönhetően az üzletek árainak egyszerűbb összehasonlíthatósága további versenyre ösztönözheti a kereskedelmi láncokat, ezzel is hozzájárulva az infláció egy számjegyűre való mérséklődéséhez – állapította meg a GFM.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Törvényi kötelezettség lett a fenntarthatóság – már hatályos az új ESG törvény (1. rész)

Az Országgyűlés 2023. decemberében elfogadta a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettségről és fenntarthatósági átvilágítási kötelezettségről szóló törvényt, amelynek az érintett vállalkozásokra irányadó fenntarthatósági célú átvilágítási, valamint jelentéstételi és beszámolási kötelezettségeket megállapító rendelkezései már 2024. január 1-jétől hatályosak. A DLA Piper Hungary törvényt feldolgozó cikksorozatának első részében összefoglalja az új jogszabályban előírt fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségeket, illetve, hogy azok milyen feladatokat jelenthetnek a törvény hatálya alá tartozó vállalkozásokra.

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.