Tovább ellenőrzik az élelmiszerárstop betartását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az élelmiszerárstop meghosszabbításával tovább tartanak a helyszíni ellenőrzések is – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A közlemény szerint a kormány a továbbiakban is védi a magyar családokat a nemzetközi folyamatok és a háború okozta áremelkedések következményeitől. Az egyes élelmiszerekre bevezetett, újabb két hónappal meghosszabbított árkorlátozás betartását július elsejéig az ország minden részében számon kéri a fogyasztóvédelem. A kormányhivatalok szakemberei február óta mintegy kétezer üzletben vizsgálták az árakra, készletre és tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségek teljesülését.

A kormány korábban a tavaly október közepi szinten rögzítette a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej legmagasabb árát. Az élelmiszerárstopot a napokban két hónappal, 2022. július elsejéig hosszabbították meg – írták.

A tájékoztatás szerint a fogyasztóvédelmi szakemberek az elmúlt időszakban mintegy kétezer boltban végeztek helyszíni ellenőrzést, 203 esetben tártak fel mulasztásokat. 137 üzlet alkalmazott a hatóságinál magasabb árat, az esetek több mint felében az étolajat kínálták az előírtnál drágábban. A hatóság mostanáig 167 mulasztóra szabott ki összesen több mint 32 millió forint bírságot. A legnagyobb tételt, 1,8 millió forintot kétszer rótták ki nemzetközi áruházláncok Fejér megyei egységeire. A legsúlyosabb szankcióval sújtott üzletek egyik érintett termékből sem tartották készleten a rendelkezések szerinti mennyiséget.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.