Tovább zsugorodott a biztosítási piac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csaknem 5 százalékkal zsugorodott a hazai biztosítási piac az idei év első háromnegyedében az előző év hasonló időszakához képest. A csökkenés jelentős része a befektetési célú, unit-linked életbiztosítási termékek díjbevétel-visszaesésével magyarázható – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) legfrissebb jelentéséből.


A Mabisz szerdai közleménye szerint a díjbevételek összege 593,1 milliárd forint volt az év első kilenc hónapjában.

Az életbiztosítási szerződésekre 297,4 milliárd forint folyt be, ez 8 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a legnagyobb szegmenst képviselő unit-linked életbiztosítások díjbevétele csaknem 12 százalékot esett egy év alatt, 192,7 milliárd forint volt.

Emelkedett ugyanakkor a kockázati életbiztosítások díjbevétele, a halálesetre szóló életbiztosításoké például 14,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Főként az egyszeri és eseti díjas termékek népszerűsége nőtt. Ez a Mabisz szerint azt mutatja, hogy az ügyfelek egy része rövidebb időtávra képes ugyan tervezni, de az öngondoskodás igénye a jelenlegi helyzetben is fennáll.

A nem életbiztosítási üzletág díjbevétele az első kilenc hónapban 295,7 milliárd forintot tett ki, ami 1,5 százalékos csökkenés a tavalyi év első háromnegyedéhez képest. A visszaesés oka főként a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjbevétel folytatódó csökkenése. A nem élet üzletágba tartozó, kgfb-n kívüli biztosítások díjbevétele ugyanakkor enyhe, 2,5 százalékos növekedést produkált.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Az egészségügyi szektor növekedésére számít a DLA Piper

Az egészségügyi szektor döntéshozóinak 95 százaléka a bevételek növekedésére számít 2024-re vonatkozóan, ugyanakkor olyan, más ágazatokban domináns trendek, mint az ESG és az AI egyelőre nem szerepelnek a prioritási listák élén – derül ki a DLA Piper által publikált globális riportból. A DLA Piper Hungary szakértői jogi és pénzügyi szempontból azonosították az egészségipar fejlődésének mozgatórugóit, valamint aktuális kihívásait a Life Sciences Index 2024 felmérés alapján.

2024. július 8.

Sokkal nagyobb inflációt érzékelnek a fiatalok, mint amit a KSH mér

Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.