Tőzsdére megy az MKB


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az MKB Bank Zrt. csütörtöki közgyűlése döntött a társaság törzsrészvényeinek a  Budapesti Értéktőzsdére való bevezetésének előkészítéséről – közölte a hitelintézet.

A közgyűlés határozott a nyilvánosan működő részvénytársasággá alakulásról és az elsőbbségi részvények törzsrészvényekké alakításáról is, ezek hatálya a tőzsdei bevezetéstől függ.

A tájékoztatás szerint Balog Ádám vezérigazgatót az igazgatóság elnökévé választották meg, így a továbbiakban az MKB Bank elnök-vezérigazgatójaként látja el feladatait.

A bank felügyelőbizottságának (fb) elnöke Hornung Ágnes lesz, a Magyar Nemzeti Bank vonatkozó engedélyének hatályával, de leghamarabb 2019. február 15-én.

Az igazgatóság előző elnöke, Jaksa János lemondott tisztségéről. Szintén lemondott az előző fb elnök, Barcza Mihály, továbbá Szemerey Tamás és Lovászi-Tóth Adám fb tagok.

Az MKB Bank január 14-én jelentette be, hogy módosult a bank tulajdonosi szerkezete, a bankban Szíjj László 32,9 százalékos közvetett részesedést szerzett. A tájékoztatás szerint a Blue Robin Investment S.C.A., az MKB Bank Zrt. 32,9 százalékos részvényese január 11-én arról tájékoztatta az MKB-t, hogy a BanKonzult Pénzügyi és Gazdasági Tanácsadó Kft. eladta Szíjj Lászlónak a BanKonzult Finance Zrt.-ben fennálló 100 százalékos tulajdonrészét, amely az MKB Bankban közvetetten fennálló – a Blue Robin Investment S.C.A. által közvetlenül tulajdonolt – 32,9 százalékos részesedést testesít meg. A BanKonzult Pénzügyi és Gazdasági Tanácsadó Kft. Szemerey Tamás tulajdonában van, aki egyben az NHB Növekedési Hitel Bank igazgatóságának elnöke és tulajdonosa.

A jelenlegi tulajdonosok az MKB honlapján közölt adatok szerint a Metis Magántőkealap 35 százalék, a Blue Robin Investments S.C.A. 32,9 százalék, az RKOFIN Kft. 13,62 százalék, az Eirene Magántőkealap 9,99 százalék, az MKB Bank MRP Szervezet 5,38 százalék és a Pantherinae Pénzügyi Zrt. 3,1 százalék részesedéssel.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.