Túl a mélyponton: derűlátóbbak a kkv-k


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Többéves mélypontot követően emelkedett a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index; a hangulat javulása főként annak köszönhető, hogy mérséklődtek a közterhek, valamint a vállalati kamatok változására vonatkozó eddigi pesszimista várakozások, és a gazdaságpolitika megítélése sem romlott tovább. Az agrárcégek a leginkább derűlátóak.


Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője közölte: bár egy negyedéves javulást követően egyelőre nem lehet trendfordulóról beszélni, másfél éves csökkenő tendencia tört meg: a 700 hazai kkv vezető megkérdezésén alapuló K&H kkv bizalmi index mínusz 32 pontra emelkedett a megelőző mínusz 44-ről. Szektorok szerinti bontásban egyértelműen a mezőgazdasági cégek idei várakozásai a legoptimistábbak, míg a szolgáltatóipari vállalkozásoknál a legkisebb mértékű a pozitív változás.

A közterhekkel és a gazdaságpolitikával kapcsolatos várakozások javulása az lehet, hogy mindkét részindex már olyan mélypontot ért el, amelynél további romlást már nem feltételeznek a kkv-vezetők – fogalmaz. A közterhekkel kapcsolatos várakozás még mindig a legalacsonyabb, mínusz 61 pont, ez azonban 16 pontos növekedés az előző negyedévhez képest. A pozitív elmozdulás annak köszönhető, hogy jelenleg a kkv-k mintegy 30 százaléka nem várja a cégét érintő közterhek további növekedését, szemben az előző negyedévben tapasztalt 16 százalékkal.

A vállalati hitelkamatok várakozásainak javulása feltehetően annak köszönhető, hogy a jegybanki alapkamat tartásával a vállalati hitelkamatok emelkedését is egyre kevesebb cégvezető valószínűsíti, 44 százalék a korábbi 68 százalékhoz képest – tette hozzá Németh László.

A legutóbbi felmérés alkalmával legpozitívabban az európai uniós pályázati támogatásokról, valamint a vevői kapcsolatok megítélésével kapcsolatban nyilatkoztak a vállalkozások.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.