Új bérmegállapodásért demonstráltak a Teva Gyógyszergyár dolgozói


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új bérmegállapodásért demonstráltak a debreceni Teva Gyógyszergyár Zrt. munkavállalói kedden a Vegyipari Dolgozók Biogal Szakszervezete felhívására, a gyár mellett mintegy 300 munkavállaló fejezte ki elégedetlenségét.

Szabóné Lakatos Erzsébet, a VDSZ helyi titkára az MTI-nek elmondta: azért gyűltek össze, mert valamennyiüket sújtja az elszabadult infláció, a megemelt energiaár, ezért új bérmegállapodásra van szükség.

Székely Tamás, a VDSZ országos elnöke hozzátette: új bérkompenzációra van szükség, mert az idei bérmegállapodás a magas infláció miatt veszített reálértékéből. A legfrissebb KSH adatok szerint a szeptemberi infláció 20,1 százalék volt, amit az idei béremelés nem követett. Az exportadatok alapján a cégnek viszont van lehetősége arra, hogy elfogadható béremelést adjon – hangsúlyozta. Hozzátette: augusztusban volt egy eredménytelen találkozó a szakszervezet és a menedzsment között, ezért döntöttek a mostani demonstráció mellett. Székely Tamás továbbá kijelentette, hogy folytatják a demonstrációt.

Ferenczi Csilla, a Teva kommunikációs vezetője a demonstrálókhoz eljuttatott levelében azt írta, hogy a Teva számára fontos a munkavállalók jóléte és a versenyképes foglalkoztatási feltételek biztosítása. Tudatában vannak a munkatársaikat is érintő gazdasági kihívásoknak, hiszen a világ több mint 60 országában jelen lévő vállalatként mindenütt hasonló nehézségeket tapasztalnak. Közölte, hogy 2022-re érvényes bérmegállapodással rendelkeznek, amit két lépcsőben végre is hajtottak. Reményét fejezte ki, hogy továbbra is közösen dolgoznak a telephely céljainak eléréséért, mind a munkavállalók, mind annak a 200 millió betegnek az érdekében, akik világszerte számítanak a Teva gyógyszereire.

A nyilvános cégadatok szerint a Teva Gyógyszergyár árbevétele tavaly 206 milliárd forint volt, 2020-ban 224 milliárd forint. Az exportárbevétel 170 millió forint volt 2021-ben, 2020-ban 188 millió forint. Az adózott nyeresége tavaly 142 millió forint volt, az előző évi 77 millió forint után. A cég dolgozóinak átlagos létszáma 1928 volt 2021-ben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).