A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már keresi az üzletvezetőket és üzletvezető-helyetteseket a Pepco kiskereskedelmi lánc – írja az Index.hu
Az álláshirdetések alapján Budapesten, Tatabányán, Veszprémben, Siófokon, Egerben, Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán nyitna boltot a Pepco, ruhákat és háztartási eszközöket árulnának – olvasható az Indexen.
Az áruházlánc a dél-afrikai Pepkor befektetési holding tulajdonában van, aminek már 1965 óta vannak kisker cégei és a Pepco lengyel honlapja szerint Európában, Afrikában és Ausztráliában nyolc bolthálózattal összesen 3000 boltot üzemeltet – írja a lap.
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!