Új Magyarország Mikrohitel – Kamatplafon, nagyobb összegek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bajnai Gordon miniszter sajtótájékoztatón közölte: korábbiaknál kedvezőbb kondíciójú Új Magyarország Mikrohitel a K&H Bank fiókjaiban október 21-étől már igényelhető.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium az Európai Unió és a hazai költségvetés támogatásával kialakított pénzügyi eszközökkel segíti a kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztési forráshoz jutását a nemzetközi pénzügyi válság nyomán szigorodó banki feltételek között.

Bajnai Gordon miniszter sajtótájékoztatón ismertette a mikro, kis– és középvállalkozásokat érintő megerősítő intézkedéseket 2008. október 20-án, Budapesten. A tárcavezető beszédében jelezte, hogy a korábbiaknál kedvezőbb kondíciójú Új Magyarország Mikrohitel a K&H Bank fiókjaiban október 21-étől már igényelhető. Az új konstrukciót és a K&H további kkv-kat segítő termékeit dr. Bába Ágnes, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese mutatta be.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: a pénzügyi stabilitás fenntartása és a bizalom erősítése érdekében a kormány minden szükséges intézkedést megtesz. A kedvezőtlenül alakuló nemzetközi körülmények közvetett hatásai fokozottan érinthetik a hazai kis- és közepes vállalkozásokat.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium által életbe léptetett kkv növekedési csomag meghirdetésének célja, hogy a hazai GDP felét adó és a magyarországi munkavállalók 70 százalékát foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozói szektor minél kevesebbet érezzen ezekből a folyamatokból. A hatásában összesen mintegy 800 milliárd forintos csomag aktívan él a 2007-2013 között rendelkezésre álló Európai Uniós források nyújtotta lehetőségekkel.

Enyhül a belépési korlát, több, a romló piaci feltételekkel küzdő vállalkozás pályázhat. A 2009-ben megjelenő technológiakorszerűsítési pályázatokban a jelentkezéshez még elfogadott nettó árbevétel csökkenés mértéke a mai 5 százalékról 10-25%-ra enyhül.
Csökken a beruházási pályázatoknál az árbevétel növekedési elvárás 1 százalékponttal.

Elindul a hitelgarancia program. Uniós forrásokból hitelgaranciát kapnak a kis- és közepes vállalkozások a kereskedelmi bankokon keresztül. A hitelösszeg maximum 100 millió forint lehet, amelynek akár 80 százalékáig kezességet, garanciát vállal a kormányzat uniós források segítségével.

Új refinanszírozási hitelhez jutnak a kereskedelmi bankok, a hitelkeretet 50 milliárd forint értékű. A kis- és közepes méretű vállalkozások ezen keresztül 10-100 millió forintos kedvezményes hitelekhez juthatnak. A hitelkamatok elszállásának megakadályozására kamatplafont határoznak meg ezekre a hitelekre.

Jövő tavasszal már elérhető lesz a mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások számára kidolgozott, szintén uniós forrásokból finanszírozott kockázatitőke program. Erre összesen 45 milliárd forint áll rendelkezésre.
A jelenleg felvehető beruházási mikrohitel összege 6 millió forintról 10 millió forintra emelkedik, miközben a futamidő 5 évről 10 évre nő.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.