A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szeptember közepére várható a gazdaság növekedését támogató, két évre szóló új terv – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A miniszterelnök elmondta: csütörtök délután gazdaságpolitikai megbeszélést tartott az összes érintett miniszterrel és szakértővel, ahol megrendelést adott le a teljes magyar gazdaságpolitikai szakértői gárdának.
Azt kérte, hogy az összes, az elmúlt hetekben miniszteriális és szakmai műhelyben készült javaslatot „fésüljék egybe, és szeptember közepére legyen logikus, sok-sok tucatnyi intézkedést is tartalmazó növekedési tervünk”.
Hozzátette: számításai szerint szeptember közepére „minden szükséges politikai és kormányzati döntéshozatali fórumon átmegy” az a két évre szóló terv, amely szerint a 2020-as év negyedik negyedévét, 2021-et és 2022-t irányítja majd a kormány.
A kormányfő kitért arra, hogy az eddigi gazdaságpolitika „vezérfonala” a munkahelyek megvédése volt. „Erről nem hátrálunk le, ezt a célt nem adjuk fel” – jelentette ki.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!