Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
A mikro- és kisvállalkozások háromnegyede szívesen kipróbálná, ezen belül egyharmaduk fizetne is egy hasznos mesterséges intelligencia megoldásért – derült ki a Magyar Telekom legújabb, mikro- és kisvállalkozásokat célzó kutatásából.
A kedden elküldött összefoglaló szerint a válaszadóknak csak két százaléka nem hallott még a mesterséges intelligenciáról, 56 százalékuk saját megítélése szerint nagyjából tudja, mit jelent a fogalom, 35 százalékuk pedig azt gondolja, hogy pontosan tisztában van vele.
Az eredményekből ugyanakkor az is kiderült, hogy sok kisvállalkozó mesterséges intelligenciának gondol minden olyan digitális megoldást, amely valamilyen módon emberi beavatkozás nélkül, automatikusan működik, míg más esetben nem feltétlenül ismeri fel, hogy egy adott megoldás mesterséges intelligenciát használ.
A felsőfokú végzettségű, illetve az 50 év alatti cégvezetők körében magasabb az egyes mesterséges intelligencia megoldások ismertsége. A konkrét alkalmazások ismertségében 23 százalékkal a ChatGPT vezeti a mezőnyt. Viszonylag sokan, 21 százaléknyian vannak ugyanakkor azok, akik semmilyen konkrét alkalmazást nem tudtak megnevezni a területen.
A mesterséges intelligenciával kapcsolatban megjelennek félelmek is. A válaszadók 69 százaléka attól tart, hogy a mesterséges intelligencia miatt a kisvállalkozók elveszíthetik munkájukat. A legnagyobb veszélynek ugyanakkor a technológiától való túlzott függést (76 százalék), valamint az emberi felügyelet hiányát (74 százalék) nevezték meg.
A kisvállalkozók elsősorban a közvetlen költségmegtakarítással vagy bevételnöveléssel járó megoldások területén alkalmaznának mesterséges intelligenciát, míg a közvetlen ügyfélkapcsolatokban kevésbé. A válaszadók túlnyomó többsége szerint az ismétlődő, unalmas feladatok jól automatizálhatók a segítségével.
Összességében a megkérdezettek 53 százaléka látja úgy, hogy a mesterséges intelligencia alapú alkalmazások használata inkább pozitív hatással lenne a vállalkozására.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!