Cégsikerek: Újra nyereséggel zárt a Budapest Airport, rekordév a Garantiqa mögött


Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a COVID időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik – jelentette be szerdán közleményében a repülőtér üzemeltető társaság. Harminc éves történetének legsikeresebb évét zárta a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2022-ben, 570 milliárd forint értékben vállalt új garanciát döntő részben mikro-, kis-, és középvállalati hitelek mögé; a kezességvállalási portfólió 28 százalékkal 2473 milliárd forintra emelkedett, ezzel a társaság már 3065 milliárd forint hitel felvételéhez segítette hozzá a magyar kkv szektort – közölte a társaság szerdán.

A vállalat a tavalyi évben visszaépítette a COVID előtti utasforgalom 75 százalékát, a légi áruszállítás terén pedig évi 194 ezer tonnás árumennyiséggel rekordot döntött.

A vállalat tavaly összesen 47 millió euró értékben hajtott végre infrastrukturális beruházásokat, így a fejlesztések értéke négy év alatt, 2022 év végére a 270 millió eurót (90 milliárd forintot) is meghaladta – derül ki a cég közleményéből.

Harminc éves történetének legsikeresebb évét zárta a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2022-ben, 570 milliárd forint értékben vállalt új garanciát döntő részben mikro-, kis-, és középvállalati hitelek mögé; a kezességvállalási portfólió 28 százalékkal 2473 milliárd forintra emelkedett, ezzel a társaság már 3065 milliárd forint hitel felvételéhez segítette hozzá a magyar kkv szektort – közölte a társaság.

Kiemelték, 2022-ben a hazai kereskedelmi bankok vállalati hitelállományának bővülése 13,8 százalékot ért el, amelyen belül a kis- és középvállalati szektornak nyújtott hitelek állománya 12,7 százalékkal emelkedett. Ehhez a bővülési dinamikához képest kétszer tudott gyorsabban növekedni a Garantiqa kezességvállalási portfóliója, ami azt eredményezte, hogy a garanciaintézmény részesedése 41 százalék fölé nőtt a hazai kkv-finanszírozásban.

Szabó István Attila vezérigazgató a közleményben hangsúlyozta, az elmúlt évben a támogatott hitelprogramok – a tavaly júniusban kifutó krízis hitelek, az ősztől hozzáférhető Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram és az év közben megújuló termékpalettával jelentkező Széchenyi kártya program – keretében a vállalkozásokhoz jutó, 3700 milliárd forintnyi támogatott hitel túlnyomó része mögött a társaság garanciavállalása állt.

Hozzátette, ezzel a társaság nagyban segítette a gazdaság működőképességének fenntartását, hiszen a vállalkozások jó része számára csak a Garantiqa kockázatcsökkentő szerepvállalásával nyílt lehetőség az olcsó finanszírozási források igénybevételére. Enélkül a magas infláció és a megemelkedő piaci kamatok mellett több vállalkozás számára megoldhatatlan feladatot jelentett volna a tevékenység fenntartása – hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.

Szabó István Attila a közleményben kitért arra, hogy a gazdasági válság ellenére az elmúlt évben a kezesség-beváltások volumene mindössze 34 milliárd forintot tett ki, ami az üzleti tervben prognosztizált érték 58 százalékát jelenti.

A vezérigazgató szerint a Garantiqánál tapasztalt mérsékelt beváltási ráta azt igazolja, hogy a hazai vállalkozások a válság előtti években sokat erősödtek, és az immár 3 éve tartó gazdasági nehézségeken – megfelelő állami segítség mellett – képesek úrrá lenni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 25.

A Booking-botrány mélyére ás a Gazdasági Versenyhivatal

Még korántsem került pont a Booking-ügy végére. A Gazdasági Versenyhivatal augusztus 24-én indította el gyorsított ágazati vizsgálatát az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán. A vizsgálati jelentéstervezet elkészítésének eredeti határideje 2023. szeptember 24-én járt volna le, de a hatóság ezt egy hónappal meghosszabbította, mivel a piaci folyamatok teljes feltárásához és értékeléséhez további időre van szükség.

2023. szeptember 25.

A pénzügyi csaló és változatos módszerei

Pénzügyi informatikai rendszer karbantartására hivatkozva egy férfi egy önkormányzati gazdasági ellátó szervnél csalárd belépést követően 47 millió forintot utaltatott át saját magának. Más esetben egy iskolánál hivatkozitt államháztartási ellenőrzésre. A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy büntetett előéletű 34 éves férfival szemben, aki változatos módszerekkel csapott be másokat, és tett szert több tízmillió forintos haszonra – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

2023. szeptember 25.

Júliusban a bruttó átlagkereset 559 100 forint volt, ez 2%-os reálbércsökkennést jelent

2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).