A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szankciós politikának akkor van értelme, ha az agresszornak fáj jobban – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácskozása után Luxembourgban.
Egész Európának, így a magyar embereknek és vállalkozásoknak is szankciós felárat kell fizetniük az energiáért, a kormány elsődleges célja ezeknek a káros hatásoknak a mérséklése – mondta Varga Mihály az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácskozása után Luxembourgban a tárca közleménye szeerint.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a szankciós politikának akkor van értelme, ha az agresszornak fáj jobban és segít véget vetni a háborúnak, ezért a jelenlegi szankciós politikáról kijelenthető, hogy nem vált be.
A szankciók nem érték el eredeti céljukat, elhúzódó háborút és minden korábbinál magasabb bevételt hoztak Oroszországnak – jelentette ki Varga Mihály. Mint mondta: nem támogatjuk olyan további szankciók bevezetését, amelyek veszélyt jelentenek hazánk energiaellátására, nagyobb gazdasági károkat okoznak az uniós gazdaságnak, mint Oroszországnak, valamint eltörölné a kőolajimportra vonatkozó mentességünket.
A tárcavezető kifejtette: az uniós pénzügyminiszterek ismét tárgyaltak az eredeti RePowerEU-t módosító cseh javaslatról. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály emlékeztetett: Magyarország egyetért azzal, hogy a tagországoknak segítséget kell nyújtani az orosz fosszilis energiától való függőség csökkentésében. A Bizottság által benyújtott javaslatot azonban Magyarország nem támogatta, mert a források szétosztásánál nem vették figyelembe, hogy mely tagországnak mekkora terhet jelent az orosz fosszilis energiától való függőség csökkentése. A magyar miniszter kiemelte: a kormány csak az igazságos forráselosztást tudja támogatni, ezért a cseh módosító javaslattal már egyetértett.
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!