Varga Mihály: megszorítások helyett adócsökkentés volt a megoldás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A következő években az uniós növekedési rangsor élén kell tartani Magyarországot, hogy mielőbb visszanyerje a járvány előtti fejlődési előnyét – mondta a pénzügyminiszter szombaton Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitó fórumán.

Varga Mihály szerint a válságkezelés hatékonyságát bizonyítja, hogy a magyar gazdaság várakozáson felül teljesített 2021-ben. A tárcavezető az elmúlt napok egyik meglepetéseként említette, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint a belföldi GDP 7,1 százalékkal nőtt, ami a lengyel növekedéssel együtt, kiemelkedőnek számít uniós szinten.

Az infláció nagy kihívás

Két éve, a járvány kirobbanásakor gyorsan kellett cselekedni, mert már az elején lehetett tudni, hogy hosszú időn át fennmarad a váratlan helyzet. A válság összességében jóval súlyosabb volt a 2008-asnál, de az akkori kormányok elvonásokat jelentettek be, míg a mostani a családok és a vállalkozások támogatása, a beruházások ösztönzése, és az adócsökkentés mellett döntött.

A magyar gazdaság teljesítménye ma már meghaladja a válság előtti szintet, miközben az EU sok tagállama még nem érte azt el.

mkik

A miniszter a következő évek legjelentősebb kihívásának a globális ellátási láncok átalakulását, a változó kamatkörnyezetet, belföldön pedig a pénzügyi egyensúly és a tartós növekedés egyidejű fenntartását nevezte.

Az infláció mérséklését szintén sürgető feladatként említette, hiszen a januári adatok alapján a balti államokban már meghaladta a 10 százalékot, és Lengyelországban is ahhoz közelít. A visegrádi államok csoportján belül viszont Magyarországon a legalacsonyabb, amit Varga Mihály a rezsicsökkentés, az üzemanyagárak korlátozása, a kamatstop, valamint az élelmiszerek árának szabályozásával magyarázott. A kormány számításai szerint ezek az intézkedések 3 százalékponttal csökkentették a belföldi inflációt – tette hozzá.

Az MKIK folyamatosan tájékoztatta a kormányt

Parragh László, az MKIK elnöke úgy vélte, hogy kormányzati segítség nélkül kiterjedt csődhullám sújtotta volna a vállalkozásokat.

Az elnök szerint, a világ sok államával ellentétben, Magyarországot nem felkészületlenül érte a világjárvány, a válságkezelésben pedig a kamarának is jelentős szerepe volt.

Elmondta, az MKIK folyamatosan tájékoztatta a döntéshozókat a vállalkozói igényekről, és naprakész javaslatokat készített számukra. Ezek túlnyomó része helyet is kapott a szabályozásokban, támogatásokban. A legfontosabb intézkedések közül kiemelte a munkahelyteremtő bértámogatás, valamint az otthoni- és távmunka feletételeinek egyszerűsítését, a béremeléseket, az adócsökkentéseket, a vállalkozói támogatásokat.

Parragh László átmenetileg helyes megoldásnak tartja a piackorlátozó intézkedéseket, az árak és kamatok állami rögzítést. El kell fogadni azt is, hogy a válság egyik legfontosabb következményként az infláció világszerte magas lesz, ezt kivédeni belföldön nem lehet, de enyhíteni igen – tette hozzá.

Javasolta minél több magyar vállalkozás bekapcsolását a külkereskedelembe, hangsúlyozva, hogy a belföldi termelés ösztönzése ellensúlyozhatja a nemzetközi ellátási láncok akadozását.

A világszintű változásokat pedig folyamatosan, a korábbinál is jobban figyelni kell, mert ezen múlik, ki lesz nyertes vagy vesztes az új gazdasági korszakban – mondta az MKIK elnöke.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).