Vége a recessziónak – statisztikailag


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt és 3,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2020-ban a hazai GDP volumene 5,1 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 4,6 százalékkal nőtt – közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a negyedik negyedévben 4,3 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye éves összehasonlításban.

Az előző negyedévhez mért növekedéshez leginkább az ipar, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág járult hozzá – közölte a KSH.

Negyedéves összevetésben másodszor nőtt a GDP a harmadik negyedévi 11,4 százalékos emelkedés után, amivel a gazdaság kikerült a technikai recesszióból, mivel az első negyedévben 0,4 százalékkal, a másodikban 14,6 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye.

Az éves összevetésű adatok szerint a tavalyi első negyedévben még 2,2 százalékos növekedést regisztrált a statisztika, a másodikban 13,6 százalékkal, a harmadikban pedig 4,6 százalékkal csökkent a GDP a nyers adatok szerint a negyedik negyedévi 3,7 százalékos visszaesést megelőzően.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott éves indexek az 1,9 százalékos év eleji növekedés után 13,7 százalékos és 4,8 százalékos visszaesését mutatnak a második és a harmadik negyedévre a negyedik negyedévi 4,3 százalékos csökkenés előtt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 1.

4,6 százalékkal csökkent a GDP

A bruttó hazai termék volumene 4,6 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.