Vinnék a babaváró hitelt, mint a cukrot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A babaváró támogatás a legnépszerűbb a családvédelmi akcióterv négy, július 1-jén elindult támogatása közül – közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Tuzson Bence ismertette: három nap alatt eddig összesen 5500-an nyomták meg a családvédelmi akciótervhez kapcsolódó sorszámhúzó gombot a kormányablakokban, és többen már meg is kapták a tízmilliós babaváró támogatást.

Az ügyintézéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, minden „flottul” megy, az emberek felkészülten érkeznek a kormányablakokba, és átlagosan fél órát töltenek ott.

Kitért arra is, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylését az interneten is lehet intézni, de ez nem zárja ki a kormányablakos ügyintézést sem.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte, Magyarországon alapvető fontosságú a családok erősítése, mivel minél erősebbek a családok, annál erősebb az ország is.

Éppen ezért reméli, hogy a családok a szabad felhasználású babaváró támogatás összegét a családok erősítésére, gyerekvállalásra költik majd – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) által érintett 2500 településen fogy a magyar lakosság, ezért segíteni kell az ottani családok életét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. május 30.

Babaváró hitel: rohamra számítanak a bankok

A bankok várakozásai szerint már indulásakor jelentős érdeklődés lesz a július 1-jétől elérhető babaváró hitel iránt, amelynek keretében a gyermekvállalást tervező fiatal házaspárok akár 10 millió forint szabadon felhasználható, kamattámogatott hitelt is kaphatnak.