Zöldség-gyümölcs TÉSZ-ek: indul a támogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 28/2012. (III. 24.) VM rendelet módosította a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról szóló 24/2010. (III. 19.) FVM rendeletet. A Vidékfejlesztési Minisztérium 1,4 milliárd forintot különített el a zöldség-gyümölcs termelői csoportoknak (TÉSZ) a Darányi Ignác Tervben. A támogatás termelői csoportok létrehozására, működtetésére, illetve beruházások finanszírozására igényelhető.


A zöldség-gyümölcs termelői csoportok megalakulásukkor legfeljebb öt évre kaphatnak támogatást, amelynek mértéke a TÉSZ éves nettó árbevételének arányában változik. Az első és a második évben a bevételük 10, a harmadikban 8, a negyedikben 6, az ötödikben 4%-ának megfelelő összeghez juthatnak.

A TÉSZ-ek tőketámogatást is igényelhetnek az elismerésük feltételeként megvalósítandó beruházásaikhoz. Az Európai Unió a beruházási érték 50%-át téríti meg a csoportoknak, amelyhez a nemzeti költségvetés további 25 %-os kiegészítést biztosít. A Vidékfejlesztési Minisztérium tavaly februárban 5%-ról 25 %-ra emelte a TÉSZ-ek beruházásaihoz szükséges nemzeti támogatást.

Hazánkban 1999 óta működnek TÉSZ-ek, azóta kapnak nemzeti támogatást. Az EU csatlakozás után a nemzeti támogatást közösségi támogatás váltotta fel, ami kiegészült nemzeti forrásokkal is. Az Unió a zöldség-gyümölcs piacszervezés reformját követően, 2008-tól megerősítette a termelői csoportok szerepét az új tagállamokban. A termelői szervezetek hatékonyan tömöríthetik az őstermelőket és megszervezhetik piacra jutásukat.

A rendelet március 25-től hatályos.

Forrás: 28/2012. (III. 24.) VM rendelet


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.