Zuhan az építőipar


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zuhanórepülésben manőverezte magát az építőipar: a májusi adatok tanúsága szerint az ágazat teljesítménye egy év alatt tizedével csökkent. Az építőipari termelés volumene 10,1 százalékkal csökkent 2009 májusában az előző év májusához viszonyítva mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH szerint az év első öt hónapjában a termelés 6,9 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, míg szezonálisan kiigazítva májusban 3,3 százalékkal maradt el az előző havitól.

Az építőipari termelés volumene 2009 áprilisában 8,4 százalékkal csökkent 2008 áprilisához viszonyítva mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva.

Az építőipari termelés volumene tavaly májusban kiigazítatlan adatok alapján 8,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A KSH közleményében rámutatott: 2009 májusában a két építményfőcsoport termelése eltérően alakult.

Az építőipari termelés 10,1 százalékos mérséklődésén belül az épületeken végzett munkák volumene közel egynegyedével csökkent, az egyéb építményeken végzetteké viszont az út-, vasút-, és közműépítések miatt 7,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az idei év elejétől számítva az épületeken végzett munkák volumene 13,6 százalékkal mérséklődött, az egyéb építményeken végzetteké pedig 3,5 százalékkal bővült a 2008. január-májusi időszakhoz képest. Szezonálisan kiigazítva az épületek építése 8,6 százalékkal maradt el az áprilisitól, míg az egyéb építményeké 1,1 százalékkal emelkedett.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projektek szervezését és az épületek szerkezetkész építését tartalmazza – 0,6 százalékkal csökkent 2008 májusához képest, az egyéb építmények építése ágazaté – ami egyéb építmények (utak, vezetékek) szerkezetkész építését foglalja magába – viszont jelentősen, 41,8 százalékkal nőtt.

Az építőipari termelés mintegy felét adó speciális szaképítés ágazat – amelynek zömét a szerelési és a szakipari munkák adják – termelésének mérséklődése tovább folytatódott: májusban 35,1 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A KSH közleménye kiemelte: az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 26,4 százalékkal haladta meg a 2008. májusit.

A statisztikai hivatal szakértői úgy vélték: a növekedés nagyobbrészt az egy évvel korábbi, mindkét építményfőcsoportnál megfigyelt jelentős visszaesés miatti alacsony bázis, valamint több, az elmúlt hónapokban kötött nagy értékű szerződés következménye. Az idei emelkedésen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 11,6 százalékkal, az egyéb építményeké pedig 40,3 százalékkal nőtt az út-, és vasútfejlesztésre, közműépítésére aláírt szerződések miatt.

A 2009 májusában kötött szerződések volumene 16,3 százalékkal nagyobb volt az előző évinél. Ezen belül épületek építésére 10,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményekre pedig 56,9 százalékkal nagyobb volumenű szerződést kötöttek. A KSH szerint az emelkedés a rendkívül alacsony előző évi bázis mellett a gyorsforgalmi úthálózat bővítésére és a vasút-korszerűsítésre kötött nagy értékű szerződések eredménye.

Forrás: Népszabadság/MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).