Cikkek

2013. szeptember 12. Adó

Álfináncot kapott el az igazi pénzügyőr

Szabadidejében buktatott le egy álpénzügyőrt a NAV munkatársa egy budapesti szórakozóhelyen – közölte Suller György Attila, a NAV vám- és jövedéki szóvivője.

2013. szeptember 12. Cégvilág

Patai: összeesik a bankrendszer

Durván zuhan a hitelezés, zsugorodik a bankszféra, ahol darwinizmus érvényesül – mondta Patai Mihály. A bankszövetség elnöke szerint az „autokrata” magyar kormány is hozzájárult a globálisan szigorodó banki szabályozáshoz, amely nyomán a politikai elit átvette a hatalmat a pénzügyi elittől.

2013. szeptember 12. Munkaügyek

Hogy érdemes munkaszerződést módosítani?

A munkaszerződés – hiába talán a legfontosabb munkajogi alapdokumentum – nem az örökkévalóságnak íródik. Az általában határozatlan időre létesülő munkaviszony akár évekig is fennállhat, így számos esetben előfordulhat, hogy az évekkel korábban megkötött szerződést módosítani kell. Fontos, hogy a felek álljanak készen e változásokra. Nem az a gond, ha gyakran módosítanak egy munkaszerződést, hanem ha nem hangolják össze az idő közben megváltozott körülményekkel.

2013. szeptember 12. Adó

2015-től mindent lát a NAV

Kína is beadta a derekát a G20 csúcson, így 2015-től általánossá válhat az adóügyi információk automatikus továbbítása a tagországok között – hívja fel a figyelmet közleményében a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda. Az adóelkerülésnek és az adóoptimalizálásnak lassan búcsút kell mondani.

2013. szeptember 12. Adó

Nem mindegy, hogyan javítjuk, módosítjuk a számlát

Ha egy korábban kibocsátott számlát javítani, módosítani vagy érvényteleníteni szükséges, akkor azt megfelelően dokumentálni kell. A nemrégiben megjelent „Kiskönyvtár az áfáról” sorozat első része többek között áttekinti azt is, hogy a hatályos szabályozásból következően milyen számlakorrekciók alkalmazhatóak – ebből a fejezetből emelünk ki néhány gyakorlati tudnivalót.

2013. szeptember 11. Adó

Rászállt a NAV a transzferárakra

Magyarországon – a nemzetközi trendbe illeszkedően – egyre határozottabban, mélyebben és alaposabban vizsgálják a transzferárakat – derül ki az EY legfrissebb Nemzetközi Transzferár Felméréséből. A revizorok nemzetközi szintű képzést is kapnak a témában.

2013. szeptember 11. Adó

Jogellenes lehet az uniós tranzakciós adó

Az adó bevezetése meghaladja a tagállamok jogalkotói hatáskörét, ellentétes az uniós szerződéssel és diszkriminatív – áll a pénzügyminisztereknek készült elemzésben.

2013. szeptember 11. Munkaügyek

Iskolakezdési támogatás – egyetemistáknak

Gyakran kérdezik munkavállalók, hogy egyetemisták után kaphatnak-e a szülők iskolakezdési támogatást. Ha a klasszikus iskolakezdési támogatásra gondolunk, akkor bizony nemmel kell nekik válaszolnunk, hiszen ez csak a közoktatásban résztvevő iskolaévet kezdő gyermekekre vonatkozhat. Azonban a személyi jövedelemadóról szóló törvény tartalmaz olyan lehetőségeket, melyek a felsőoktatásban résztvevő hallgatók esetében is nyújtanak támogatást. Mégpedig az önsegélyező pénztáron keresztül.

2013. szeptember 11. Adó

Ingatlan-bérbeadás: szomszédok súgnak a NAV-nak

Szomszédok szokták lebuktatni az ingatlant illegálisan bérbe adó tulajdonost – derül ki a NAV közleményéből. A bérbeadás után érdemes adózni, mert az adó mértéke méltányos, a büntetés viszont durva.

2013. szeptember 11. Adó

Kinek jár iskoláztatási támogatás érettségi után?

A családi pótlékban részesülő szülő legidősebb gyermeke idén júniusban érettségizett. Főiskolára jelentkezett, de a felvételije nem sikerült, szeptembertől továbbra is középiskolai tanulmányokat folytat. Jogosult-e a szülő visszamenőleg 2013. júliusától iskoláztatási támogatásra?

2013. szeptember 11. Adó

Adózás, cégalapítás: Szlovákia feltárul

Milyen társasági formák léteznek Szlovákiában, és melyiknek mi a jellegzetessége? Mennyit adóznak a cégek, milyen az áfa rendszere, miként működik a szlovák adóhatóság, hogyan és mennyire büntet? Szlovákia adórendszerét ismerteti az Adó szaklap új, „Nemzetközi adózás” rovata. A rovat a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete Nemzetközi Adó Tagozatának támogatásával készül.

2013. szeptember 10. Munkaügyek

Borúlátás a munkaerő-piacon

Pesszimizmus jellemzi a magyar munkaerőpiacot: 2013 utolsó negyedévében a munkaadók 11 százaléka tervez elbocsátást, míg 8 százalék számol munkaerő-felvétellel, 69 százalék pedig nem tervez létszámváltoztatást – derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb, reprezentatív felméréséből, amelyet 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készítettek.

2013. szeptember 10. Cégvilág

Új törvény készül a jogi személyek átalakulásáról

Az új polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) kapcsolódó négy törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűléshez a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Külön törvény rendelkezik majd a szomszédjogok és a tulajdonjog korlátairól, a gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról, valamint az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről és szétválásáról, emellett  az átmeneti rendelkezéseket tartalmazó javaslat rendezi, hogy mikortól kell alkalmazni az új Ptk. egyes rendelkezéseit.