Cikkek

2014. augusztus 18. Adó

Bozótba rejtett cigarettát talált a NAV

Kukoricatáblában hagyott autót és bozótosban elrejtett cigarettát is találtak a NAV pénzügyi nyomozói és pénzügyőrei a Tarpa vonzáskörzetét érintő közös akciójuk során.

2014. augusztus 18. Cégvilág

Megugrott az államadósság

Az államháztartás második negyedévi hiánya 302 milliárd forintot, a negyedéves bruttó hazai termék (GDP) 4,0 százalékát tett ki, az államháztartás adóssága június végén a GDP 85,1 százalékán állt, a három hónappal korábbi 84,4 és a múlt év végi 79,4 százalékkal szemben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett előzetes pénzügyi számláinak adataiból. Az adósság GDP-arányos szintje 2010 közepe óta először emelkedett a 85 százalékos szint fölé, akkor 85,6 százalékon tetőzött.

2014. augusztus 18. Adó

Illegális autóbontót számolt fel a NAV

Több mint 11 tonna fémhulladékot foglaltak le a pénzügyőrök Gödön, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a rendőrség közösen számolt fel egy illegális autóbontót – tette közzé a NAV.

2014. augusztus 18. Munkaügyek

Hogy adható munkáltatói adómentes lakáscélú támogatás?

Az Szja-törvény szerint a munkáltató adómentesen akár 5 millió forint lakás célú támogatást is adhat a munkavállalójának. 2014. január 1-jétől a munkáltató már a lakás célra felvett banki hitel visszafizetéséhez is adhat adómentes támogatást – írja az Adó szaklap.

2014. augusztus 18. Adó

A Habsburgok növelték az adóterheket – a három részre szakadt ország adózása

A mohácsi csatavesztést követően, egészen XVII. század végéig a királysági területeken az adózás alig változott. Alapja az ún. portális adózás volt, amely főleg a jobbágyokat terhelte, ezt egészítették ki a hadbavonulással kapcsolatos egyéb, rendkívüli adók. Fennmaradtak a már korában bevezetett adófajták: például robot és ajándék a földesúrnak, harmincad a kereskedelemre, tized az egyháznak. Persze az ördög a részletekben van, az adózás mikéntje nagyon is meghatározó volt erre a korra is!

2014. augusztus 15. Cégvilág

Megtört a lakáseladások lefelé tartó trendje – infografika

A lakásárak tavaly tovább csökkentek, ám az értékesítések száma végre bővült – első ízben a 2009-es zuhanás óta. Az évtized elejéhez viszonyító lakásárindexek tekintetében Magyarország az európai középmezőnyhöz tartozik, ám még mindig jócskán a negatív tartományban vesztegel. Az InfoTandem 100. infografikája az Adó Online portálon…

2014. augusztus 15. Adó

Reklámadó: kezdődik a bevallási hajsza

Pénteken hatályba lépett a reklámadóról szóló törvény, amely szerint jövő csütörtökig be kell vallani az éves adót, és a felét be is kell fizetni. Sokak számára megnyugtató, hogy az adófizetésre nem kötelezett cégeknek bevallást sem kell készíteniük, viszont az iparág mostantól nyilatkozatok gyűjtésébe kezdhet. Az Adó Online tanácsokat ad a bevallási hajsza kezdetén.

2014. augusztus 14. Adó

Távértékesítés: új áfa-szabályozás jön

Új áfa-szabályozás lép majd életbe a távértékesítésekkel kapcsolatban 2015. január 1-jével az Unióban. Ekkortól ugyanis a nem-adóalanyok, vagyis a magánszemélyek részére nyújtott rádiós és audiovizuális médiaszolgáltatási, telekommunikációs, valamint az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások egész Európában a fogyasztás helye szerint (azaz a célországban) fognak adózni. Az elektronikus szolgáltatások alatt online boltok, webshopok, webportálok, mobilalkalmazás forgalmazók, e-könyv-értékesítők, távoktatók és más hasonló e-kereskedők szolgáltatásait kell érteni.

2014. augusztus 14. Adó

Pénztárgépek: újabb kör a bevezetésben?

A NAV és az NGM közleménye alapján a vállalkozások 2014. augusztus 31-ét követően már csak online pénztárgépet használhatnak. Az online pénztárgép-rendelés céljából létrehozott eBEV-felületen keresztül pedig 2014. augusztus 15-től már nem lesz lehetőség új rendelést leadni.

2014. augusztus 14. Adó

A lakáskiadás szabályaira figyelmeztet a NAV

A kiadó ingatlanok csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, a lakáskiadás szabályait azonban kevesen ismerik; pedig sok kellemetlenséget megúszhatnak a felek, ha a bérbeadás körül minden papír rendben van – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

2014. augusztus 14. Cégvilág

KSH: 3,9 százalékkal nőtt a GDP

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP)  3,9 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte első gyorsbecslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2014. augusztus 14. Munkaügyek

Segítség a munkáltatónak: a fizetési felszólítás

A fizetési felszólítás a munkáltató igényérvényesítésének egyik módja, amelyben a munkáltató a munkavállaló munkaviszonnyal összefüggő, a kötelező legkisebb munkabér háromszorosának összegét meg nem haladó igényét írásban érvényesíti. Az eszköz egyszerű, de bizonyos követelményekre oda kell figyelni.

2014. augusztus 14. Munkaügyek

A szakmai gyakorlat és a HR

A szakmai gyakorlat minőségét és lehetőségeit tekintve nagyon nagy különbségeket tapasztalhatunk a cégek között a magyar munkaerőpiacon. Számos olyan hely van, ahol a gyakornok bizony csak kávét főzni, fénymásolni vagy postára szaladgálni „jó”, máshol viszont érdemi szakmai feladatokat kap már a gyakornoki karrier kezdetén. Vajon mitől függ mindez? A cég hozzáállásán múlik? Vagy gyakornoka válogatja, milyen lehetőségei adódnak?

2014. augusztus 13. Adó

Hamis ruhákat foglaltak le a Szigeten

Hamis ruhákat foglaltak le mintegy kétszázezer forint értékben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Sziget fesztiválon – közölte a NAV szerdán.