Albérletbe tartanak a fiatalok
A fiatalok 44 százaléka él még a szüleivel, ez kifejezetten alacsony aránynak számít a K&H ifjúsági indexe alapján.
A fiatalok 44 százaléka él még a szüleivel, ez kifejezetten alacsony aránynak számít a K&H ifjúsági indexe alapján.
A háztartási szektor részére nyújtott hiteleken belül csaknem 48 százalékot tettek ki a lakáscélú hitelek, amelyek GDP-hez viszonyított aránya az előző év végi 8,4 százalékról 8,9 százalékra nőtt.
A világjárvány második hullámára való tekintettel a kormány június 30-ig meghosszabbította a hiteltörlesztési moratóriumot, az ügyfeleknek csak akkor kell felvenniük a kapcsolatot a bankjukkal, ha változtatni szeretnének az eddigi helyzetükön.
A magyarországi hitelpiacon is domináns volt a koronavírus-járvány hatása a második negyedévben: a személyi kölcsönök estek vissza legjobban, a hitelfeltételek pedig szigorodtak mind a vállalati, mind a lakossági szegmensben.
Hétfőtől válnak elérhetővé a KKV-k számára a Széchenyi Kártya Program új hitelei. Az új megoldásokat azzal a céllal indították útjára, hogy az eddigieknél nagyobb állami támogatástartalomnak köszönhetően a kedvező kamatozású termékek révén mérsékeljék a járvány gazdasági hatásait – olvasható a Sberbank Adó Onlinehoz eljuttatott közleményében.