Bejegyzések maginfláció címkével

2022. november 22. Cégvilág

Rontotta a magyar gazdaság jövő évi növekedési előrejelzését az OECD

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 6,0 százalékra emelte Magyarország idei gazdasági növekedési prognózisát az előző, júniusi jelentésben szereplő 4 százalékról; a 2023-ast azonban 2,5 százalékról 1,5 százalékra csökkentette a kedden megjelent, legfrissebb gazdasági előrejelzésében.

2020. november 10. Cégvilág

Szeptemberben 3 százalékos volt a drágulás

Októberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,0 százalékra lassult az előző havi 3,4 százalékról. Az infláció lefékeződésében főként az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk szeptemberinél mérsékeltebb éves áremelkedése, valamint a járműüzemanyagok árcsökkenése játszotta a legnagyobb szerepet – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Megugrott az infláció
2020. január 14. Cégvilág

Megugrott az infláció

A fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig négy százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).