140 ezer új diplomás úszta meg nyelvvizsga nélkül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már csaknem 140 ezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A kormány idén júliusban ismét lehetővé tette, hogy az augusztus végéig sikeresen záróvizsgázók nyelvvizsga nélkül is átvehessék diplomájukat. Az egyetemek a nyári döntés alapján mostanáig mintegy tizenegyezer végzős hallgató oklevelét állították ki.

A kormány először 2020 tavaszán teremtette meg a lehetőséget a „beragadt” diplomák átvételére nyelvvizsga hiányában is. A felsőoktatási intézmények 2021 elejéig összesen 128 ezer oklevelet adtak ki.

nyelvvizsga

A járványhelyzet az elmúlt tanévben is megnehezítette a nyelvtanulást a hallgatók számára. A védelmi intézkedések a szokottnál szűkebbre szabták a vizsgaalkalmakat. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz számos megkeresés érkezett közvetlenül fiataloktól, ifjúsági és hallgatói szervezetektől. A közösségi élet újraindításért felelős operatív törzs a nyelvvizsgamentesség meghosszabbítását javasolta a kormánynak – ismertette a tárca.

A gazdaság újraindításához nagy szükség van a diplomás munkavállalókra. Így végül azok az egyetemisták is átvehetik a felsőfokú végzettséget igazoló okleveleiket, akik 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tettek, de nem rendelkeznek nyelvvizsgával.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.