Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 25 év alattiak foglalkoztatottságának a 2022. január 1-jétől bevezetendő szja-mentesség különösen az egyetemisták körében lehet eredményes – mondta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke.
Fűrész Tünde a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kifejtette: a 14 és 25 év közötti fiatalok foglalkoztatottsága jelentősen megnőtt az elmúlt tíz évben, 2010-ban még csak 18 százalékuk dolgozott, jelenleg 29 százalékuk vállal munkát.
Az szja-mentesség hozzájárul majd, hogy még többen tudjanak dolgozni ebben a korosztályban, különösen az egyetemisták körében, mivel Magyarország ezen a téren elmarad az európai átlagtól – jegyezte meg. Ez azzal magyarázható, hogy a Dániában és Hollandiában a megszokott részmunkaidős, heti pár órás foglalkoztatottság Magyarországon még gyerekcipőben jár.
Az szja-mentesség ráirányítja a munkaadók figyelmét a fiatalok foglalkoztatásában rejlő nagy lehetőségekre. A munkáltatóknak rugalmasabbnak kell lenniük, de cserébe megtalálhatják a jövő munkavállalóit.
Kitért arra is, hogy a diákszervezeten keresztül történő állásvállalás esetén a szja-mentesség mellett járulékot sem kell fizetni.
Az szja-mentesség által 22 százalékkal nőhet a fiatalok nettó bére, ez nagy segítség lehet a családalapításban gondolkodóknak.
A felsőfokú tanulmányok valamelyest visszavetik a családalapítási kedvet, ezért számos olyan intézkedés született az elmúlt években, amely a tanulás mellett gyermeket vállalókat segíti, ebbe a sorba illeszkedik az szja-mentesség is – fogalmazott az intézet elnöke.
Nagyon nagy eredmény, hogy a koronavírus-járvány időszakában, 2020-ban egyedül Magyarországon nőtt a házasságkötések száma az unióban, továbbá Európán belül azon kevés országok közé tartozik Magyarország, ahol a születések száma is nőtt 2020-ban.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!