15-17 százalékkal emelkedhet a minimálbér jövőre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

230-235 ezer forint körül alakulhat a minimálbér összege jövőre Czomba Sándor államtitkár szavai alapján – derül ki az Index cikkéből.

„Mostani várakozásaink szerint 15–17 százalékos béremelés várható. A munkáltatóktól 15 százalék alatti számokat hallottam, munkavállalói oldalról pedig 15 százalék felettit. Nagyjából ekörül látom az egyezséget, de ez teljességgel a partnerektől fog függeni” – mondta az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

A megállapodás a közeljövőben meg is születhet – olvasható az Index cikkében.


Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 14.

200 ezer forintos minimálbér jöhet jövőre, a garantált bérminimum összege még kérdéses

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán azt elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre, a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban a munkáltatói oldal felvetette, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, első alkalommal jövőre, majd 2023. január 1-jétől – mondta Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a keddi megbeszéléseket követően.