15-20 ezer külföldi dolgozhat magyar építőipari cégeknél


Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) becslése szerint 2023-ban a magyar építőipari cégek 15-20 ezer külföldi munkavállalót foglalkoztattak – közölte a szakszövetség.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) együttműködve, közösen összeállított kérdőív alapján mérte fel a külföldi, illetve a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatását, valamint szóban is tájékozódott tagszervezeteinél.

A közlemény szerint az 50 fő alatti és az 51-100 fő közötti foglalkoztatottal rendelkező cégeknél alig akad külföldi munkavállaló, de a 100 fő felettieknél – a válaszadók 40 százaléka – is csak 1-2 százalékot tesz ki a külföldiek aránya az összfoglalkoztatotti létszámon belül.

A 27 uniós ország közül kiemelendően Romániából, Szlovákiából és Horvátországból, emellett Ukrajnából érkeznek külföldi munkavállalók, akiket fizikai és szellemi munkakörben egyaránt alkalmaznak a cégek.

A vállalkozások fele alkalmazott Ukrajnából érkező fizikai dolgozót, míg 10 százaléka szellemi munkakörben adott munkát nekik.

Harmadik országbeli munkavállaló foglalkoztatását a válaszadók egynegyede jelölte meg. Mind fizikai, mind szellemi munkakörben alkalmaznak harmadik országbelieket – a teljesség igénye nélkül – Szerbiából, Jordániából, Ecuadorból, Mongóliából – írták a közleményben.

A megkérdezett kölcsönbe vevő cégek munkaerő igényét a minősített magyar köcsönbeadó cégeken kívül külföldi magánszemélyek, ügynökök, vagy akár harmadik országban toborzó cégek is elősegítik, hogy azután a dolgozók egyéni munkavállalási formában folytassák magyarországi tevékenységüket – közölte az ÉVOSZ.

A harmadik országbeli munkavállalók részére az őket alkalmazó cégek szállást is biztosítanak, leggyakrabban családi házakban, vagy lakásokban.

A megkérdezett cégeknél a harmadik országbeli munkavállalók esetében a foglalkoztatás időtartama maximálisan 24 hónap, vagy annál hosszabb időtartam, amelyet leggyakrabban a munkavállalók felmondása, vagy a határozott idő lejárta szakít meg.

A felmérésben a válaszadó cégek több mint fele maximális elégedettségét fejezte ki a harmadik országbeli munkavállalók munkájának kapcsolatban, éppen ezért 2024-re is tervezik alkalmazásukat.

A hazai építőipari vállalkozások egyúttal azt is jelezték, hogy sokasodik a külföldi befektetők által közvetlenül, külföldi érdekeltségű cégeken keresztüli unión kívüli munkaerő foglalkoztatása. Jellemzően távol-keleti és török befektetők létesítményeinek megvalósításához a befektető relációjából hozzák az építési termékeket, a munkavállalókat és a kivitelezői gépi kapacitásokat, technológiát is – közölte az ÉVOSZ.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.