19 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók átlagos órabére a második negyedévben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A második negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1853 forint volt, ami 19 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1553 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary csütörtökön.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel az elemzésében. A földrajzi bontást tartalmazó statisztikák szerint már Észak-Magyarországon is 1600 forint fölé kúszott az átlagos fizikai órabér, a többi régióban 1700-1900 forint között alakul ez az érték. Közép-Magyarország és a főváros továbbra is kiemelkedik ebből a mezőnyből: itt az órabérek átlagos nagysága már a 2500 forintos szintet közelíti.

A közlemény idézte Hamrák Viktort, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatóját, aki elmondta az átlagos órabér-növekedés 19 százalékos szintje azt jelzi, hogy még a második negyedévben is csökkentek a reálbérek: júniusban ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal továbbra is kevéssel 20 százalék feletti inflációt mutatott ki az előző 12 hónapra. Véleménye szerint bár 2023 egészére valószínűleg csökkenő reálbért fog kimutatni a statisztika, a harmadik negyedévtől már újból javulhat majd a fizikai dolgozók keresetének vásárlóértéke – fogalmazott a szakember.

Arra is kitértek, hogy az év elején még számos cégnél tetten érhető volt, hogy igyekeznek késleltetni a béremelést, mára azonban a munkaerő megtartása érdekében szinte minden vállalat lépett ezen a téren. A reálbérek korábbi szintjének fokozatos eléréséhez viszont további lépésekre van szükség az év hátralévő részében. Ennek az éves szinten nagyságrendileg 25 százalékos béremelésnek a kigazdálkodása azonban már igen sok munkáltatónak okoz komoly fejtörést.

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. A 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke 2023 második negyedévében átlagosan 11 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva – írták.

Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere a közleményben megjegyezte, hogy a szellemi munkát végző középvezetők körében az átlagbérek növekedése egyelőre jelentősen elmarad az infláció mértékétől. Ebben a körben (különösen ott, ahol munkaerőhiány tapasztalható) a vizsgált időszakban megnőtt azok száma, akik munkahelyváltással igyekeztek nagyobb bérnövekedést elérni. Ezt jelzi az is, hogy az elemzett mintában egy év alatt 2-ről 5 százalékra nőtt a kilépések száma.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 3.

Egyszerűsödhet az ESG szabályozás

Közzétették az ESG törvény újabb módosításának tervezetét, amely jelentős egyszerűsítéseket ígér a vállalkozások számára a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítésének területén. A változások – a módosító törvény elfogadása esetén – a kihirdetés után 30 nappal lépnének hatályba, míg a módosult bírságolási rendelkezések csak 2026-tól válnának alkalmazhatóvá. A javaslat által bevezetni kívánt legfőbb változtatásokról a DLA Piper Hungary készített összefoglalót.

2024. december 3.

Prohuman: egyszerre terjed majd az AI és az emberközpontúság a munkahelyeken

Az évtized végéig több mint 85 millió betöltetlen álláshely lesz világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Az ország vezető HR-szolgáltatójának első embere szerint az AI szerepe nőni fog, de ez pozitív hatással lesz a munka világára, sőt, gyorsíthatja a HR emberközpontúbbá válását. A legtöbb magyar vállalkozásnak továbbra is a megfelelő munkatársak megtalálása és megőrzése jelenti a legnagyobb kihívást, és bár a konjunktúra és dekonjunktúra hullámai átmenetileg növelhetik vagy csökkenthetik a munkaerő iránti keresletet, ez a kihívás várhatóan hosszú távon is velünk marad. És nem csak Magyarországon – a demográfiai változások miatt világszerte ez lesz a helyzet.

2024. december 2.

Digitális fizetési megoldások alakítják a vásárlók döntéseit

A digitális fizetési megoldások rohamos fejlődése alapjaiban változtatja meg azt, hogy miként kezeljük a pénzügyeinket. Már nem csak a készpénzt felváltó bankkártya típusok, hanem a mobilfizetés, az azonnali utalások és az új generációs BNPL (Buy Now, Pay Later) megoldások színesítik a palettát. Vásárlások, előfizetések, számlák, hitelek – mit hogyan fizetünk? Megjelent a PwC Magyarország Digitális Pénzügyi Körkép kutatása a fizetés-technológiai piac jelenéről és jövőjéről.