Bejegyzések Trenkwalder címkével

2023. november 17. Munkaügyek

Még mindig nem mondható elterjedtnek a távmunka Magyarországon

A munkaképes korú magyar munkavállalók 10,6 százaléka dolgozott otthoni vagy hibrid munkavégzés keretében tavaly az Eurostat adatai szerint. Ez az érték kevesebb mint fele az EU 27 országa 22,4 százalékos arányának. A lemaradást tovább növelheti, hogy idén – elsősorban hatékonysági okokra hivatkozva – a munkáltatók jelentős része kezdte visszarendelni (részben vagy teljesen) irodai munkavégzésre dolgozóit. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy megfelelő keretek mellett a távmunka – annak számos egyéb előnye mellett – nem okoz hatékonysági problémákat.

2023. május 18. Munkaügyek

A műszaki felsőoktatásban tanulók többsége külföldi elhelyezkedésben is gondolkodik

A műszaki felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók kiemelkedő mobilitási jellemzőkkel bírnak: 75 százalékuk kész belföldi költözésre karrierjének építése érdekében, miközben 64 százalékuk a diploma megszerzését követően külföldi munkakeresést is tervez. 72 százaléknyian legalább nettó 650 ezer forintos kezdőbérre tartanak itthon igényt – derült ki a Trenkwaldernek a héten zajló Automotive Hungary kiállításon végzett felméréséből.

2023. március 31. Munkaügyek

Trenkwalder: a külföldi munkaerő mellett a hazai munkaerőpiaci tartalékokra is támaszkodni kell

A következő években jelentkező több százezres munkaerőigény kielégítéséhez elkerülhetetlen a külföldi munkaerő alkalmazása – hangzott el a Trenkwalder által szervezett második Munkaerőpiaci Kerekasztal rendezvényen csütörtökön. Hatékonyabban kell ugyanakkor kihasználni a hazai munkaerő-tartalékot is, ennek érdekében pedig szükség van többek között a munkaerő mobilitási lehetőségeinek javítására, a munkaerőpiac szakképzési igényeinek pontosabb előrejelzésére, valamint a jelenleginél tervezhetőbb szabályozási környezetre is – olvasható a Trenkwalder közleményében.

2023. március 16. Cégvilág

Az alkalmazottak egyhatoda egyáltalán nem vár fizetésemelést 2023-ban

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 55 százaléka kapott év elején fizetésemelést, az emelés mértéke közel felüknél nem haladta meg a 10 százalékot. 17 százalék azok aránya, akik ebben az évben egyáltalán nem számítanak fizetésemelésre – derült ki a Trenkwalder február végén elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.

2023. január 31. Munkaügyek

Trenkwalder: versenyeznek a munkáltatók a megváltozott munkaképességűekért

A tavalyi 1,8 millió forintról idén 2 088 000 forintra nőtt a rehabilitációs hozzájárulás, melynek hatására várhatóan tovább nő a munkáltatók igénye a megváltozott munkaképességű (MMK) dolgozók iránt. A munkaerőpiacon azonban egyre nehezebb ilyen alkalmazottat találni. A hiányt erősíti, hogy sok munkavállaló tart attól, hogy felvállalja, vagy egyáltalán megszerezze az MMK-minősítést, pedig a Trenkwalder tapasztalatai azt mutatják, hogy a jelenlegi helyzetben az jelentősen meg is könnyítheti az elhelyezkedést.

Trenkwalder: nőtt a hazai munkaerő költözési hajlandósága
2022. december 8. Munkaügyek

Trenkwalder: nőtt a hazai munkaerő költözési hajlandósága

A Trenkwalder idei Mobilitási Indexe szerint a munkavállalók 53 százaléka hajlandó jelenlegi lakóhelyéről elköltözni: kétharmaduk belföldi, egyharmaduk külföldi célpontban gondolkodik. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek: munka- és megélhetési körülményeiket bemutató Elégedettségi Index értéke országos átlagban 5,9 volt az 1-10 közötti értékelési skálán, ami a tavalyi 6,4-hez képest 0,5 pontos csökkenést mutat.

2022. április 1. Adó

Trenkwalder: A fiatalok idén bevezetett szja-mentessége népszerűbbé tette a diákmunkát

Idén január elsejétől a 25 év alatti munkavállalók jövedelmét nem terheli 15 százalékos személyi jövedelemadó, ami érezhetően növelte a diákmunkára jelentkezők számát: többek között ennek az intézkedésnek is köszönhető, hogy az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet közel 65 százalékkal több jelöltet regisztrált az első negyedévben, mint egy évvel korábban. Az év első három hónapjában átlagosan bruttó 1450 forintot fizettek a diákmunkáért. Az szja-levonás eltörlése önmagában tehát közel 220 forinttal emelte a diákok órabérét.

2022. március 26. Munkaügyek

Nehéz toborozni a toborzókat

Kihívás előtt a HR szakma, tízből egy toborzó a felmondását tervezi, így a fluktuáció jelenti az egyik legnagyobb problémát a HR vezetők számára, derült ki a Trenkwalder és a DTC Solutions közös iparági kutatásából.

2022. január 25. Adó

1441 forint volt a fizikai dolgozók átlagos órabére

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1441 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, ez 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1322 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary.

2021. október 27. Munkaügyek

Nőttek a fizikai órabérek

A harmadik negyedévben 1429 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez több mint 8 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 1318 forinthoz képest. A felsőbb bérkategóriákban a bérek lassabb ütemben változtak: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2021 harmadik negyedévéhez képest 4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

2021. június 10. Munkaügyek

A diákmunka segíthet a gazdaság újraindításában

Idén nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem a járvány visszaszorítása nyomán újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának – jelzi előre a Trenkwalder.

2020. július 13. Cégvilág Koronavírus

Megváltoztatta a Covid-19 a vállalati kommunikációt

A koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzetben a cégek 45 százaléka vezetett be valamilyen újítást a belső kommunikáció támogatása és megkönnyítése érdekében – derült ki a Trenkwalder felméréséből. A belső kommunikációs applikációkat fejlesztő Blue Colibri startup cég kutatása arra világít rá, hogy a fejlesztések fókusza az email-alapú eszközökről egyre inkább a mobiltelefon-alapú applikációkra helyeződik át, olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.