2010 óta 150 százalékkal nőtt a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása


Az elmúlt három kormányzati ciklusban 150 százalékkal nőtt a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Fülöp Attila a Megváltozott munkaképességű emberek támogatása című projekt zárórendezvényén elmondta, jelenleg 4,7 millió ember dolgozik Magyarországon, ez a szám 2010 óta 30 százalékkal, mintegy egymillióval nőtt, a megváltozott munkaképességű embereknél azonban 150 százalékos volt a bővülés, tehát a legnehezebb helyzetben lévők tudtak a leginkább bekapcsolódni a foglalkoztatásba.

Az államtitkár úgy fogalmazott: „Háborúban és békében is a legütőképesebb, ha munkaalapú társadalmat építünk.” Azt mondta, 2010 előtt a baloldal „gyáva” politikát folytatott, mert nem merte a foglalkoztatás felé elvinni a fogyatékossággal élőket, a tartósan beteg embereket, 2010-ben azonban szemléletváltás történt.

A legfontosabbnak azt nevezte, hogy a megváltozott munkaképességű emberek esetében ne azt nézzék, miben szenvednek hiányt, hanem azt, mire lehet használni a megmaradt munkavégző képességüket. Hozzátette, a kormány feltett szándéka, hogy mindenkinek találjon munkát, mert a munkavégzés a társadalmi kötődéshez, a kapcsolatokhoz, a szocializációhoz is jelentősen hozzájárul.

Tóth Tibor, a projektet megvalósító Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója közölte, a 7,5 évig működő, majdnem 17 milliárd forintból megvalósuló program a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációját és munkába állását segítette.

Segítették a résztvevőket abban, hogy munkára kész állapotot érjenek el, illetve a munkahely megtartásában. Igyekeztek minél több munkaadót felkeresni és tájékoztatni őket a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának lehetőségeiről és előnyeiről, szakmai fórumokat tartottak, amelyeken az álláskeresők és a munkáltatók találkozhattak, rehabilitációs és mentori képzéseket szerveztek, valamint létrehozták az Érték vagy! –  Megváltozott munkaképességű álláskeresők portálját – sorolta az igazgató.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 9.

Június 15-én indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra

A kormány a háború és az elhibázott szankciók okozta súlyos gazdasági helyzetben is mindent megtesz a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek védelme érdekében. A kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatottság elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik. 2010-hez képest ma 1 millióval dolgoznak többen, a foglalkoztatottak száma meghaladja a 4,7 milliót – közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményében.

2023. június 9.

Magán-munkaközvetítés elméleti és gyakorlati vonatkozásai a hazai munkaerőpiaci igényekkel összefüggésben

Az elmúlt időszakban hazánk számos régiójában több külföldi vállalkozás Magyarországra történő települését jelentették be, melyek jelentős munkaerő iránti keresletet generálnak. Ennek kiszolgálása bizonyos volumenig problémáktól mentesen megoldható a hazai munkaerőpiacról saját toborzással is, ugyanakkor találkozhatunk nagyságrendekkel, ami szükségessé teszi professzionális piaci szereplő bevonását. A jelen cikkünkben a magán-munkaerő közvetítés keretrendszerét és annak legfontosabb jogi aspektusait ismertetjük.

2023. június 8.

Jogviszonytól is függ, hogyan alakul a nyáron munkát vállaló diák nettó jövedelme

A jövő héten beköszönt a nyári szünidő, ami a diákmunka kezdetét is jelenti a tanulók tízezrei számára. A részben anyagi megfontolásból, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából végzett munkából származó jövedelem után a diákok többsége nem fizet SZJA-t a 25 év alatti fiatalok kedvezményének köszönhetően. Ugyanakkor nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban történik a foglalkoztatás, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary alábbi elemzése.